Logopédus: nem csak a kisgyerekeknek lehet szükségük segítségre

Nem csak a kisgyerekeknek, hanem az idősebb korosztálynak is szüksége lehet logopédus segítségére.

Azoknak kell szakemberhez fordulniuk, akik az anyanyelv normáit nem tudják elsajátítani, például eltérés tapasztalható náluk a beszédben, a hangképzésben, illetve nyelészavaraik vannak. Március 6-a a logopédia európai napja, aminek alkalmából hétfőn országszerte programokkal várják az érdeklődőket.

Fehérné Kovács Zsuzsanna elmondta: gyerekek esetében akkor kell szakemberhez fordulni, ha a gyerek két éves koráig nem tanul meg 50-70 szót. Ez az úgynevezett “kritikus szókincs”, amely a nyelv épülésének alapját biztosítja.

A gyerekek egynegyede problémás

Közölte, a gyerekek körülbelül 75 százalékánál nincs probléma a beszédfejlődéssel, a maradék 25 százalék felénél is csak a lassabb fejlődés az oka a lemaradásnak. A többieknél pedig meg kell vizsgálni, hogy a gyerek mennyire érti az anyanyelvét.

Március 6-a 2004 óta a logopédia európai napja az Európai Unió Logopédusainak Állandó Bizottsága kezdeményezésére. Magyarországon 2012-től tartanak ezen a napon rendezvényeket, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a kommunikációs zavarok sokféleségére és azoknak az egészségre, az életminőségre gyakorolt hatásaira, valamint a logopédiával kapcsolatos kérdésekre. A részletes programok megtalálhatók a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének honlapján, a www.mlszsz.hu oldalon.

Forrás: MTI