Fáradt vagy álmos a gyerek?

Honnan tudhatjuk, eleget alszik-e a gyermekünk? Meg tudjuk-e különböztetni, hogy fáradt, vagy csupán álmos? Íme a válaszok.

Az alvási szokások szinte minden kisgyermeknél mások – némely 12 hónapos csecsemő csak 9 órát képes végigaludni egy 24 órás időszakban, ritkán pihen egy óránál többet egyhuzamban. De olyan 3 éves gyermek is van, aki nemcsak az éjjelt alussza végig, hanem délután is nagyokat szundít.

Átlagosan 13 és háromnegyed óra alvás kellene összesen egy 12 hónapos csecsemőnek. Ebből éjjel 11 és ¾ órát, napközben 2 és fél órát alszik. Egy 18 hónaposnál a teljes alvásidő 13 és fél óra, ebből éjjel 11 és negyed órát, nappal 2 és negyed órát alszik. Egy 24 hónaposnak 13 óra a teljes alvás ideje, 11 órát alszik éjjel és 2 órát napközben, míg egy 36 hónaposnak átlagosan 12 órát kellene aludnia – ebből 10 és fél órát éjjel, 1 és fél órát nappal.

Fáradt vagy álmos?

Általánosítani persze nem lehet igazán, hiszen minden csecsemő, kisgyermek más. Hogyan döntse el egy szülő, mennyi alvásidőre van szüksége az ő gyermekének? Viselkedéséből könnyen kiderül. Ha a csecsemő nyugodtnak, elégedettnek tűnik, kétséges, hogy keveset aludna. Ha azonban azt tapasztaljuk, hogy nyűgös, felmerül a kérdés, vajon a kevés alvás miatt van, vagy egyéb okozza ezt a viselkedést?

baba108

Gyanakodhatunk rá, hogy a bűnös a kevés alvás, ha rendszeresen és rutinszerűen elalszik a csecsemő kocsiban, nehéz felébreszteni reggel és a napi kisebb alvások után; a nap folyamán ingerlékeny, nyűgös; elalvás előtt hiperaktív; jellemző, hogy még lefekvési idő előtt álomba zuhan.

Az álmos nem egyenlő a fáradttal. A túlzott fáradtság sokszor oda vezet, hogy nehezebben alszunk el. A gyermekeknél is így van, sokkal könnyebb elaltatni egy álmos gyereket, mint azt, aki túlfárasztotta magát.

A szülők a viselkedésből megkülönböztethetik, vajon a csemete álmos, vagy fáradt. Ha az előbbi, akkor arca kissé megdagad, ellágyul. A száj- és áll körüli izmok ernyednek. Mozdulatai lassúak. Kevésbé tud figyelni, veszít elevenségéből, ásít.

Ha azonban fáradt, feszültnek, megviseltnek tűnik. Arcán is ez mutatkozik meg, a szem körüli izmok feszültebbek, beesettnek tűnhet a szem, növekszik az aktivitás, de a játékra kevésbé tud figyelni, nyűgös. A fáradt gyermeket általában nehezebb rábírni az alvásra.

Miért nem szeret aludni?

Sok szülő teszi fel magának a kérdést, amikor ő éppenséggel mindent megtenne egy kis alvásért. Egy csecsemő, egy kisgyermek azonban ilyenkor fedezi fel a világot, minden percet maximálisan meg akar élni, ezért olyan nehéz rávenni a pihenésre. Úgy vannak vele: nem akarnak a besötétített szobában feküdni, miközben a család többi tagja odakinn van a nappaliban és véleményük szerint remekül szórakozik.

gyerek39

A gyerek nem hozza összefüggésbe nyűgösségét azzal, hogy aludnia kellene. Megoldást jelenthet, ha ezt elmagyarázzuk neki, ez után ugyanis jó eséllyel maga is rá fog jönni, hogy frissebb és jobb kedvűbb lehet, ha hagyja magát rábeszélni az alvásra. Mondhatjuk neki azt is: „álmosnak nézel ki”, vagy „úgy gondolom, nem érzed jól magad, mert fáradt vagy”.

Állítsunk fel szabályokat

Az alvásszakértők szerint elengedhetetlen szabályokat hozni – szükség van a változatlan rutinra, az alvásidő szigorú betartására, ebben legyen benne az egy vagy két nappali alvás is. Ezek hosszútávon kialakítják a csecsemő, illetve gyermek alvási szokásait. Minden embernek szüksége van egy ritmusra, mikor kel fel, mikor fekszik, ez nagyjából ugyanakkor történik minden nap. Ha azonban hagyjuk, hogy a gyerek maga alakítson ki egy furcsa alvás stratégiát, előfordulhat, hogy tinédzserkorba lépett gyermekünk fél éjjel fenn lesz és fél nappal alszik. Persze nem minden gyermek „működik” egyformán, de sajnos a szabályok hiánya gyakran a család többi tagja pihenésének rovására megy.

A szülők többségénél bejön a módszer: reggelente ugyanabban az időben keltik fel a gyermeket. Minden nap ugyanabban az időben teszik le nappal aludni és szintén ugyanabban az időben keltik fel minden alkalommal. Tanácsos a csemetét mindig felébreszteni délután 4-ig, hogy éjszaka is tudjon aludni. A szülők tartassák be az alvásidőket következetesen, és ha más is ügyel a gyermekre, ő se térjen el a felállított szabályoktól. Fontos betartani az alvásszabályokat, mert a jó alvás a baba fejlődésének kulcsa.

Forrás: