Az apjukra hasonlító gyerekek egészségesebbek?

Több figyelmet kapnak ezek a babák?

Különös felfedezést tettek a kutatók: úgy tűnik, azok a gyerekek, akik apjukra hasonlítanak és az illető egy hónapban több mint 2 napot tölt velük, születésük után 1 évvel egészségesebbek a többieknél.

Azok a gyermekek, akik jobban hasonlítanak az anyjukkal össze nem házasodott édesapjukra, több figyelmet kapnak és egészségesebbnek bizonyulnak – ezt a következtetést vonták le kutatók adatelemzések alapján. A New York-i Binghamton Egyetem, valamint a Dél-Illinois Egyetem kutatói egy, gyermekek jólétéről szóló korábbi tanulmány alapján készítettek elemzést, amely 1998 és 200 között, nem összeházasodott szülőktől világra jött gyermekekről szólt – valamennyien nagyobb amerikai városokból származtak.

A tanulmányban résztvevő gyerekek nagyjából háromnegyede az eredeti tanulmányban nem házas pároktól született, és a 715 családból minden baba csak az anyjával élt. Az elemzésben, melyet a Journal of Health Economics közölt, a kutatók felfedezték: azok a gyerekek, akik jobban hasonlítottak apjukra születésükkor, nagyobb valószínűséggel részesültek pozitív szülői bánásmódban és apjuk átlagosan 2,5 nappal többet töltött velük havonta. A kutatók szerint a felfedezések segíthetnek az egészségügyi szakembereknek jobban azonosítani azokat az újszülötteket, akiknek beavatkozásra van szükségük.

Az apák fontosak egy gyermek nevelésében, s ez a gyermek egészségügyi állapotában is megnyilvánul” – hangsúlyozta Solomon Polachek, a Binghamton közgazdaságtudományi kutatóprofesszora.

Polachek a Dél-Illinois-i egyetemről Marlon Tracey-vel dolgozott együtt, akivel aszerint határozták meg, vajon egy baba az apjára hasonlít-e, hogy ezt mindkét szülő külön-külön állította – azaz, azt nyilatkozta, hogy a gyermek részben vagy teljesen az édesapjára emlékeztet.

A kutatók megállapították, hogy ezen babák esetében 2,7 százalékkal kisebb volt az asztmás epizódok valószínűsége, 5,4 százalékkal kevesebbszer kellett orvost hívni betegség miatt, 9,1 százalékkal kevesebb alkalommal volt szükség rá, hogy a gyermeket a sürgősségire vigyék és 22,3 százalékkal csökkent a kórházban töltött napok száma is. Egy plusz nap havonta, amelyet apjukkal töltenek, a jelek szerint 10 százalékkal növeli a babák egészségét a standardhoz képest. A születés után 1 évvel azok az apák, akik hasonlítottak gyermekükre, átlagosan 2,5 nappal többet töltöttek havonta vele, mint akik nem emlékeztettek a csemetéjükre – teszi hozzá a kutatás.

Az apák, akik észreveszik, hogy a gyermek hasonlít rájuk, bizonyosabbak abban, hogy az övéké a kislány vagy a kisfiú” – jegyezte meg Polachek.

A hasonlóság és a jobb egészség összefüggését a kutatók leginkább abban látják, hogy a gyakori apai látogatások lehetővé teszik a több gondoskodást és felügyeletet, valamint a több információ összegyűjtését a gyermek állapotáról, igényeiről, s sok esetben segít, hogy a csemete előnyösebb helyzetbe kerülhessen. A mindent kielégítő magyarázathoz ugyanakkor a kutatók szerint több kutatásra van szükség.

Forrás: https://napidoktor.hu/index