A kisbabák első étele

Anyának lenni a világ legcsodálatosabb dolga. Ideális esetben hosszas felkészülés előzi meg az örökös érkezését, az anyukák szorgalmasan bújják a babakönyveket, magukba szívják a már tapasztaltabb anyukák online és személyes tanácsait.

Hiszen nem mindegy, hogy mikor, mit, no és persze hogyan! Az egyik legkardinálisabb kérdés a kisbabák hozzátáplálásával kapcsolatos, hiszen az anyatej utáni időszak első receptjei újdonságot jelentenek mind a mamának, mind a babának és nagyban befolyásolják a kicsik állapotát, egészségét és a későbbi étkezési szokásaikat is.

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a legtökéletesebb táplálék a csecsemő számára az anyatej. Közel féléves korig kizárólag anyatejre van szüksége a babának, de néhány esetben, például tápszeres etetés, vagy orvosi javaslat esetén szükség van némi hozzátáplálásra is. Azonban ebben a korban csak nagyon kevés étel alkalmas arra, hogy a baba emésztőrendszere feldolgozza, mert bélflórája még nem tartalmazza az emésztéshez szükséges megfelelő enzimeket. Azonban nem kell kétségbe esni, hiszen van megoldás.

Hazánkban a kisbabák hozzátáplálását elsősorban krumplipürével kezdik, mivel ez a zöldségféle szinte soha sem vált ki allergiás reakciót. Azonban ha azt mondjuk, hogy krumpli, ez alatt számtalan különböző burgonyafélét is érthetünk, melyek közül az édesburgonya néven is ismert batáta és a csicsóka adható ilyen zsenge korban a gyerekeknek.

A batáta az egyik legmagasabb tápértékkel rendelkező gumós zöldség, a szuperételek egyike. Magas szénhidrát, fehérje, A-vitamin, B-6 és C-vitamin tartalma miatt nagyon ajánlatos a rendszeres fogyasztása. Erősíti az immunrendszert és tökéletes alap arra, hogy az anyatej után burgonyapürét készítsünk belőle kisgyermekünk számára. Ha ehhez már hozzászokott a kicsi, akkor szépen sorjában hozzá lehet keverni a püréhez az újonnan bevezetni kívánt zöldségeket, majd szépen lassan a csirkehúst is.

Ha kezdetben még összekeverjük a pürét az anyatejjel, vagy tápszerrel, akkor még könnyebb lesz az átállás, hiszen ismerős ízek fognak keveredni, az amúgy is édeskés és a babák számára izgalmas, narancssárga színű batátával. A csicsókával is ugyanez a helyzet, hiszen íze édeskés és fő hatóanyaga az inulin növényi rostanyag, amely képessé teszi a szervezetet arra, hogy öngyógyító tevékenységének maximumát érje el.

bebietel

Íme egy szuper hozzátáplálós burgonyás recept a kisbabák számára: Pépesített almafőzelék, burgonyával. (4-6 hónapos kortól)

Hozzávalók:

1 db közepes batáta

2 db szép piros alma.

Elkészítés: A batátát felkockázzuk, és puhára pároljuk. Fontos, hogy ne főzzük együtt a krumplit az almával, mert nem fog megpuhulni. A kis kockákra vágott és kimagozott almákat külön edényben feltesszük főni.

A végén az almát és a burgonyát átpasszírozzuk, és felengedjük az alma főzőlevével.

Csirkehús püré, batátával (6-7 hónapos kortól)

Hozzávalók:

2 db Csirkecomb

2 db batáta

Elkészítés: A csirkecombot kicsontozzuk, a bőrét lehúzzuk, és kis kockára vágjuk, majd feltesszük főni. A burgonyát is felkockázzuk, és ezt is feltesszük főni egy másik lábosban. Amikor a csirke már jól megfőtt, egy darálón ledaráljuk, és a villával összetört burgonyával együtt adjuk a babának.

Vegyük könnyen ezt az időszakot!

 

Forrás: