A gyerekek a barátságot és a családot választják

Nemrégiben zárult az Anyakanyar.hu és a Játéktenger Webáruház közös pályázata, amelyben arra kértek óvodás és kisiskolás gyermekeket, hogy rajzolják le, mit jelent nekik a játék a szabadban.

A pályázatra nagyon sok óvoda és iskolai osztály pályázott, és egyénileg is szép számmal érkeztek a rajzok, amelyben a gyerekek ismét bebizonyították, hogy milyen elképesztő a fantáziaviláguk, és ehhez nagyon sok esetben profi eszközhasználat és technikai tudás is társul. De a zsűri ugyanígy örült a szárnypróbálgató pályamunkáknak is, ki is osztottak egy óvodás kislány számára egy lelkesítő különdíjat. A többszáz pályamű átnézése után pedig igazán szívet melengető dolgokra derült fény.

A legtöbb rajzon a gyerekek családjukkal, szüleikkel, testvéreikkel, vagy barátaikkal vannak, ezzel jelezvén, hogy bárminemű is legyen a szabadidős elfoglaltság, akkor esik az csak igazán jól, ha a szeretteinkkel lehetünk. Ez egy nagyon fontos üzenet a felnőtteknek, hogy legyenek bármilyen elfoglaltak, jusson mindig elegendő minőségi idő a gyerekekkel. És nem kell mindig nagy dologra gondolni: egy közös rollerezés, vagy biciklizés bármikor nagyszerű program lehet, vagy akár az is, ha megcsodáljuk, hogy gyermekünk milyen ügyesen hintázik, vagy görkorcsolyázik éppen. Sok alkotáson éppen ilyen közös pillanatok bukkantak fel, hiszen a szabadtéri játékokról legtöbbször ez ugrik be elsőre.

Nagyon örültek ugyanakkor a szervezők, hogy a szabadtéri játékok sorában felbukkant a rajzokon az ugróiskola, a mérleghinta, a tollaslabdázás és a homokvárépítés is, szerencsére vannak dolgok, amelyek nehezen mennek ki a divatból. A mai, digitalizált világban különösen fontos, hogy a gyerekek elegendő időt töltsenek mozgással, és lehetőség szerint minél többet a friss levegőn, hiszen az idegrendszer éréséhez, az agyi fejlődéshez a sok és változatos mozgás, a szabadban töltött játék elengedhetetlen.

Szerencsére idén már áprilisban beköszöntött a jó idő, úgyhogy semmi akadálya nincs annak, hogy a fenti tavaszi-nyári időtöltéseknek kezdjünk hódolni. A jelenlegi időjárás igazán kedvező erre, hiszen még nincs túl meleg és még nem a strandolás a legvonzóbb program, tehát minden jellegű mozgást, labdajátékot és szabadtéri foglalatosságot be lehet iktatni a szabadidőbe. Sok család minden bizonnyal gyakrabban kirándul ilyenkor, rengeteg gyönyörű hely akad kis hazánkban, lakjunk bárhol is, biztosan nem kell messzire menni egy-két szép látnivalóért.

Egyre több jó játszótér is van, érdemes böngészni a toplistákat az interneten, Budapesten és vidéken is van néhány favorit, ezek többnyire tematikus játszóparkok, sok szép igényes játékkal, ide is jó program ellátogatni a gyerekekkel.

Aki van olyan szerencsés, hogy kertje, terasza, erkélye, udvara van, annak érdemes körülnéznie a Játéktenger webáruház kínálatában, hiszen a Step2 márkából nagyszerű, könnyen mozgatható, bárhol felállítható kültéri játékokat is lehet találni. Ezek magas minőségű műanyagból készültek, időjárás- és strapabíróak, úgyhogy fogják állni a sarat, hozzon is bármilyen időjárást az idei nyár. (https://www.jatektenger.hu/hu/markak/step2)

A Játék a szabadban rajzpályázat nyertesei is olyan utalványokat nyertek, amelyeket Step2 játékok vásárlására válthatnak be. A nyertesek nevét az Anyakanyar Facebook-oldalán tették közzé a napokban, a díjazott intézmény pedig a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítványi Művészeti Iskola lett, így az ő szabadtéri játékukat is remélhetőleg segíti majd a nyeremény.

Az összes beküldött pályamű átböngészhető itt: https://www.facebook.com/jatektenger.hu/

Forrás: https://napidoktor.hu/index