Tudtad, hogy menő is lehet az 50 óra közösségi meló!?

A Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület egy olyan modellprogramot dolgozott ki az Iskolai Közösségi Szolgálat teljesítésére, mely során a diákoknak izgalmas, informatív és valódi tapasztalatot nyújtó gyakorlati helyeken nyílik lehetősége a munka elvégzésére.

A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az érettségi bizonyítvány megszerzéséhez ötven óra közösségi munka teljesítése szükséges, amelyet első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk. A fiatalok számára a középiskolák a 9–11. évfolyamon lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezik meg a közösségi szolgálat teljesítésére alkalmas tevékenységeket.

munkahelykeresés

„Célunk, hogy a résztvevő fiatalokat a kompetenciáiknak leginkább megfelelő helyre irányítsuk, illetve, szükség esetén szakmai és személyes támogatást nyújtsunk számukra.  Amikor a nyári szünet előtt elindítottuk a programunkat, még mi sem gondoltuk, hogy ez valójában ilyen sok lehetőséget rejt. Eddig több mint 120 fiatal kezdte meg a munkát és közel 50 intézménnyel kötöttünk együttműködési megállapodást. Továbbra is várjuk a fiatalok, valamint a közoktatási intézmények jelentkezését. A diákok még egy kisfilmet is készítenek,  amin a kortársaknak fogják bebizonyítani, hogy milyen izgalmas programokon lehet részt venni a közösségi szolgálat ideje alatt”  – monda el Varga Norman, a Nemzeti Ifjúságvédő  & Tehetségkutató Egyesület elnöke.

Választható programokról itt tájékozódhatsz:  http://vitalistab.hu/iksz

A jelentkezés itt található: http://vitalistab.hu/jelentkezes

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.