A koncentrációzavar nem mindig érdektelenség

Az iskolakezdés minden gyerek számára megterhelő, hiszen a felhőtlen nyári napokat felváltják az unalmas órák, a korán kelések és a dolgozatok. Az első időkben természetesen nehéz még odafigyelniük és koncentrálniuk a tananyagra, hiszen nekik is kell idő az átálláshoz, ám 1-2 hét alatt vissza lehet zökkenni az iskolapadba. Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa szerint ha viszont úgy vesszük észre, gyermekünk hosszabb idő után sem tud odafigyelni sem az órákon, sem a leckeírásnál, ráadásul más panaszai is vannak, úgy lehet, hogy nem csupán az iskolaundor van a hátterében.

Legyen türelmes

Bizonyára ismerős Önnek is az az érzés, mikor a jól megérdemelt szabadság után kezdődnek a dolgos hétköznapok és alig ért véget a pihenés, máris a nyakába szakad egy temérdek munka. Ez az átállás egy felnőttet is megvisel, hát még egy gyereket! Így ne csodálkozzon, ha gyermeke nem tud egyik napról a másikra úgy teljesíteni, ahogy szokott, ráadásul ez a váltás van, akinél kicsit hosszabb időt vesz igénybe, tehát legyen türelmes!

Amennyiben több hét után sem javul a helyzet, egyre rosszabb jegyeket hoz haza a gyerek az iskolából, ráadásul a tanár is panaszkodik, hogy diákja az eddigiekkel ellentétben nem képes hosszabb távon koncentrálni a feladatra, akkor érdemes a mögöttes okokat felkutatni. Erre leginkább akkor van szükség, amennyiben otthon is észrevesszük ez a problémát, hiszen ez azt jelenti, hogy nem csupán az iskolában van jelen a koncentrációzavar.

Milyen más tünetekre figyeljünk?

  • szapora pulzus
  • fokozott izzadás
  • lányoknál menstruációs zavarok
  • fogyás (változatlan étkezés mellett)
  • alvászavarok
  • előredülledő szemek

iskola uj

Hormonális oka is lehet

A koncentrációzavarnak számtalan oka lehet, ám ha az előbbi tünetek valamelyikét még észreveszi a gyermekén, úgy meglehet, hogy pajzsmirigy túlműködés áll a probléma háttérben. Ez egy egyszerű vérvétellel gyorsan megállapítható, melynek jele, hogy a TSH szintje alacsonyabb a megengedettnél. A betegség során a pajzsmirigy hormonok – tiroxin (T4) és trijód-tironin (T3)- nagy mennyiségben termelődnek, melynek oka legtöbbször a pajzsmirigy túlműködése (Graves-Basedow kór, amelynek oka lehet gyulladás, göbök, autoimmun folyamat), esetleg az agyalapi mirigy működési zavara. A probléma pontos diagnosztizálásához a vérvételen túl ultrahangra, illetve izotópos vizsgálatra is szükség lehet, mely a legmegfelelőbb terápia kiválasztásában nyújt segítséget: ez lehet csupán gyógyszeres vagy izotópos kezelés, de rossz esetben akár műtét is indokolttá válik – mondja dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa.

További okok, melyek koncentrációs nehézségeket okozhatnak:

  • depresszió
  • hipertaktivitás
  • családi problémák, szülők válása
  • káros szenvedélyek
  • vérszegénység
  • kialvatlanság

Forrás: Budai Endokrinközpont