A beszédkészség fejlesztése

Napjainkban az igényes beszéd, a megfelelő kommunikációs készség alapkövetelmény. A kisgyermek beszédkészségét akkor is fejlesztenünk, formálnunk kell, ha a kicsi nem beszédhibás.

Hogyan fogjunk hozzá?

Valójában nem kell hozzá más, mint, hogy a lehető legtöbb időt gyermekünkkel töltsük. Ez idő alatt igyekezzünk úgy társalogni, hogy azt ők is élvezzék. Ha például főznünk kell, akkor meséljük el mit csinálunk, honnan származik az ételhez szükséges alapanyag.

Takarítás közben is beszélgethetünk például a bútorokról, a tisztaság fontosságáról, a virágok növekedéséről. Fontos, hogy mindig ügyeljünk arra, hogy gyermekünk kérdésekkel bombázhasson bennünket, azonban TILOS a kérdésekre nem válaszolni, vagy egy rövid tőmondattal elintézni a válaszadást!

Még a keveset beszélő csemete beszédkésztetése is fokozható, ha folyamatosan beszélni hallja az édesanyját. Az óvodai közösségbe kerülve, rendszerint sokat fejlődik a gyermek beszédkészsége, hiszen másokkal is alkalma lesz úgymond trécselni. Előfordulhat, hogy az új közösségben eleinte csendesebb lesz a csemeténk, de ne ijedjünk meg ettől!

Amikor az óvodából hozzuk haza gyermekünket, mindig a számára fontos dolgokról kérdezzük őt, például arról, hogy kivel, hogyan, milyen játékot játszottak. Tapasztalatok szerint, az óvodás gyermek számára lényegtelen és délutánra rendszerint el is felejti, hogy mi volt az ebéd.

gyermekneveles16

Sajnos, sok szülő mégis ezt a kérdést teszi fel először gyermekének. Ha észrevesszük, hogy a gyermeknek nincs kedve beszélgetni, mert fáradt, vagy rossz a kedve, ne erőltessük, hagyjunk neki időt!

Fontos azonban, hogy a beszélgetés kezdetén a nevén szólítsuk a kicsit, hogy biztosan figyeljen ránk! Célszerű kizárni a zavaró tényezőket. Törekedjünk arra, hogy a beszélgetés alatt a szemkontaktus megmaradjon! A hallottakat elismételtetve, meggyőződhetünk arról, hogy valóban figyelt-e ránk, azonban mindig játékosan kérdezzünk vissza, s ne vigyük túlzásba a ,,papagájos" játékot!

A csemete kérdéseit (Hol? Hogyan? Miért?) próbáljuk türelemmel fogadni és válaszoljunk rájuk! Ha a csöppség nem kérdez, biztatni kell, pl. ,,Kérdezz nyugodtan!". Ez azért is fontos, mert előfordulhat, hogy csupán szégyenlősség miatt nem kérdez.

Ha félénk, fontos, hogy természetes módon vonjuk be a beszélgetésbe, úgy, hogy az a számára ne legyen kellemetlen. Az egészséges kisgyermekek, anyanyelvük elsajátítása közben nagyon kreatívak és érdekes, nyelvtanilag hibás szóalakokat hoznak létre, pl. a ,,ló" többes száma a tanult minta alapján nem ,,lovak" hanem ,,lók". A kicsi nyelvtani hibáit nem szabad javítgatni, mert ezzel elbátortalanítjuk őt! Feladatunk, a helyes szóalakot, mondatot megismételni!

Helyesírásukat javíthatjuk, szókincsüket fejleszthetjük, ha általános iskolától kezdve minél többet olvastatjuk, s a könyvek szeretetére neveljük!

Forrás: