6 tipp a Húsvét túlélésére!

Hogyan szervezzük meg a tennivalókat húsvétkor úgy, hogy ezek az ünnepnapok szép emlékek maradjanak, és ne csak az idegeskedés, kapkodás maradjon meg belőlük?

Az emberek – főleg, ha már családosak – hajlamosak arra, hogy az ünnepeket túlaggódják. Minden legyen kész időben, mindenhová eljussanak, minden ajándék legyen megvéve (és lehetőleg már becsomagolva). A stresszelés cseppet sem szépíti meg a húsvéti ünnepséget sem, éppen ellenkezőleg, lehetetlenné teszi, hogy kiélvezzük a kellemes perceket, órákat! Lássuk, hogyan könnyíthetnénk meg a helyzetünket.

husvet_gyerek4

1. A Húvét ne a bonyolult jelmezről szóljon

Ne öltöztessük a gyermeket/gyermekeket bonyolult ruhába, amit ráadásul még nehezen is tolerál. Még akkor sem, ha mindig arról álmodtunk, hogy gyönyörű „hajasbabánk” lesz, akit kedvünkre öltöztethetünk! Okosabb, ha úgy öltöztetjük fel, hogy megússzuk az ünnepet kiabálás, hiszti, veszekedés nélkül! Legyünk reálisak és kedvesek. Lágy szövetek, kényelmes együttesek közül válogassunk, hogy a gyermek öltözete ne legyen probléma forrása. Ha kell a kalap vagy a nyakkendő, csak a fotózkodáshoz tegyük fel őket. Amennyiben valamennyi gyerkőc a pulóverre szavaz, kellemes, tavaszi színt szerezzünk be nekik, ragasszunk az elejére húsvéti nyúl matricát, és viseljék így.

husvet_katt1

2. Segítsünk a húsvéti tojáskeresésben

Gyermekünk talán nem lesz képes egyedül megtalálni az elrejtett húsvéti tojásokat olyan hatékonysággal, mint a többiek – legyünk biztosak benne, hogy megvan az esélye megtölteni a kosarat: a terület egy részét csak saját gyermekünknek „rendezzük be”, lehetőleg úgy, hogy a tojások legyenek az elsők, amit észrevehet.

Ha az eseményt valaki vagy egy intézmény szervezi, beszéljünk egy illetékessel az egyforma esélyeket illetően; ha nincsenek terveik a speciális képességekkel bíró gyermekekkel kapcsolatosan, érdeklődjünk, van-e lehetőség rá, hogy gyermekünk egy külön kis részen kutathasson, vagy fiatalabbakkal versenyezhessen a tojáskeresésben.

hsvet_gyerek2

3. Ne vigyük túlzásba az édességet

Ha máshol kínálják meg csemeténket, aligha tudjuk ellenőrizni, mennyi édességet eszik meg; de otthon ne essünk túlzásokba! A sok édesség helyett olyasmivel is meg lehet tölteni a gyermek húsvéti kosarát, amitől nem hízik, de amit igazán szeret – kis játékokkal, színes műanyag tojásokkal, könyvvel, CD-vel, kazettával, DVD-vel például, vagy plüssfigurákkal. De lehetőleg férjenek bele a kosárba. Gyermekünk hosszabb ideig is élvezheti ezeket, mint a húsvéti nyuszi csokoládét!

4. Készüljünk fel a családi rendezvényekre

Készítsük fel rá a gyermekünket is, hogy ritkán látott rokonokkal is találkozik majd. A húsvéti ünnepség kisebb káosszal járhat. Ilyenkor ugyanis problémát okozhat a túl sok ember, túl nagy zaj és még a túl nagy mennyiségű étel is! Hiszen nemcsak a húsvéti sonka van a menüben, hanem általában számos édesség is. Mindig határozzunk meg egy időpontot, amikor mindenképp távozunk az eseményről. Ha gond van, hívjuk félre a gyereket, ne mások előtt kiabáljunk vele! Ha pedig a hiszti elviselhetetlenné kezd válni, és az otthontól túl messze vagyunk – tehát a rokonoknál kellene aludnunk – talán jobb, ha keresünk egy panziót.

husvet_gyerek3

5. Húsvét és templomlátogatás

Ne várjuk automatikusan, hogy a templomlátogatás vallásos élmény lesz a gyermek számára. Ünnepeken különösen sok ember gyűlik össze. Hosszú, tömegben végighallgatott szertartásokon egy gyermek hamar elveszíti a türelmét. Ne ragaszkodjunk például ahhoz, hogy végig ott maradjunk – ha a helyzet úgy hozza, tudni kell, mikor hagyjuk el a templomot! Jobban járunk, ha szép emlékként őrizzük meg az első fél órát, amíg a gyerkőc jól viselkedett, mint ha ott maradunk és végig csitítanunk, sőt szidnunk kell a magatartása miatt…A templomi húsvéti ünnepség előtt  kis jutalmat is felajánlhatunk a csemetének, ha türelmesen végighallgatja a szertartást. Ez igen hatásos lehet.

6. Fontos, hogy élvezzük az ünnepet és tudjunk lazítani!

Lényeg, hogy szép emlék maradjon a családi összejövetel és ünnep, ne pedig úgy emlékezzünk rá, hogy miután lezajlott, azt reméljük, minél később kerül sor egy újabbra! Figyeljünk rá, minek örül a gyermek, miben leli örömét, töltsük a napot ilyen tevékenységekkel, teljesen mindegy, ki mit gondol róla. Egy boldog húsvét igazi ajándék nekünk és csemeténk számára is. Olyan húsvét, amelyre felnőttként is szívesen emlékszik majd vissza.

husvet_gyerek1

Forrás: https://napidoktor.hu/index