Több tízmillió baktériumot adunk át egy csókkal!

Furcsa belegondolni, de egy csók nem csupán egy csók, hanem egy lehetőség arra, hogy baktériumok millióit adjuk át a másiknak.

Amikor éppenséggel alig várunk arra, hogy a szeretett személy megcsókoljon bennünket, nehéz úgy gondolni a csókra, mint baktériumok millióinak utazására! Márpedig tulajdonképpen az: lehetőség arra, hogy baktériumok millióit adjuk át egymásnak.

Egy holland tanulmány szerint 10 másodperc, amit a csókkal töltünk, kb. 80 milliónyi baktérium átadása egyik személytől a másiknak. Két ember pedig, aki naponta többször csókolózik, ugyanazokat a baktériumokat osztja meg egymással.

Az intim csók, melyben a nyelv kontaktus is szerepet játszik, nyál átadással is jár, az ismert emberi kultúrák 90 százalékánál jellemző – hangsúlyozza ki a tanulmány holland vezetője, Remco Kort a BioMed Central sajtóközleményében.

csók

Kort, aki az amszterdami Micropia múzeum tanácsadója is, hozzátette: tudomása szerint az intim csók pontos hatásait a mikroszkopikus élőkények szintjén még sosem tanulmányozták. Ők azonban kollégáival szerették volna megtudni, milyen mértékben osztják meg egymással a partnerek a szájban levő mikróbáikat és kiderült, minél többet csókolózik egy pár, ezek annál jobban hasonlítanak egymásra.

Egyik kísérlet során a kutatók egy probiotikus italt adtak 21 párnak, mielőtt csókolóztak. A minták a kísérletet követően 80 millió baktérium átadását jelezték. A kutatók arra is rájöttek, hogy a nyelv baktériumai sokkal hasonlóbbak voltak a pároknál összehasonlítva őket azokkal az emberekkel, akik nem ismerték egymást.

Összességében azonban – a sajtóközlemény szerint – a szájban levő baktériumok szerepe kicsi. A száj maga több mint 700 baktérium típusnak ad otthont, ám a szervezetünkben több mint 100 billió mikroorganizmus él. Szerepet játszanak az olyan feladatok ellátásában, mint a betegségek elleni küzdelem és az emésztés.

Csókszor csók

Forrás: https://napidoktor.hu/index