Szülők vs. házastárs – kinek az oldalára álljunk?

Egy hosszan tartó kapcsolatban akarva-akaratlanul felmerülhet olyan helyzet, amikor a párunk és a szüleink ellentétes véleményen vannak, ami akár konfliktussá is fajul. Ilyenkor nehéz eldönteni, kinek a pártjára állhatunk, hiszen a legfontosabb emberek között kell(ene) választanunk. 

Roboz Zsóka életvezetési tréner szerint a legtöbb konfliktusnak a megoldása attól függ, hogy milyen családról is van szó.

A szakértő szerint sem a kívülálló, sem a döntőbíró szerep nem célravezető egy olyan helyzetben, amikor a szülők a párunk ellen fordulnak. Próbáljunk meg mediátorok lenni, vagyis közvetítsünk a két fél között, és próbáljuk enyhíteni az álláspontokat. A kulcs az is lehet, hogy meggyőzzük őket: mindketten azt akarják, hogy boldog legyek. Ez egy igazi aduász a kezünkben, hiszen egyik fél sem akar elveszíteni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index