A szerelem nemcsak első látásra létezik – az illat is számít

Nem csupán a külső megjelenés bűvöli el először a másik embert – az, hogy milyen az illető nő vagy férfi illata, szintén szerepet játszik a szerelem kialakulásában – mutatott rá egy új kutatás.

Szerelem első látásra – de szaglásra is? A szépség, a másik ember külseje nem az egyetlen, amit észreveszünk, amikor találkozunk vele. Legtöbb esetben az illata is lényeges szerepet tölt be abban, hogy a vonzalom kialakuljon.

Egy új kutatás szerint az ember hangja, illata éppoly fontos a szerelem létrejötte szempontjából, mint az, hogy milyen a fizikai megjelenése és ez kellően vonzó-e a számunkra. A felfedezés, amely 30 évnyi kutatás áttekintéséből származik, a Frontiers in Psychology szaklapban jelent meg.

A közelmúltban a legtöbb áttekintés a vizuális vonzerőre összepontosított – például az arcra vagy a testre” – mondta el Agata Groyecka, a lengyel Wroclaw egyetemének kutatója. – “Ám több kutatásra van szükség, más érzékszervek szociális érintkezésben betöltött szerepével kapcsolatban. Ezeket nem lehet elhanyagolni.”

Hozzátette: ha mind a három érzékszervet, ha úgy tetszik, csatornát vizsgáljuk, jóval megbízhatóbb és széleskörűbb információt kapunk – s így kiderül az is, hogy a szerelem és az illat szorosan összefügg. A nemet és a kort is tekintetbe véve, egy ember hangja számos tulajdonságot tárhat fel: a dominanciáját, együttműködő képességét, érzelmi állapotát, de még azt is, milyen testalkata lehet.

S a legutóbbi kutatás rámutatott arra, hogy az illat hasonló típusú információkat ad a tudtunkra. Agata Groyecka evolúciós magyarázatot ad a vonzalom vagy szerelem e különféle aspektusaira vonatkozóan – mint például a távolról is észlelhető tulajdonságok hasznossága, ilyen a hang és a megjelenés, illetve a közelről észlelhetőké, mint amilyen az illat.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php