Párkapcsolat – 11 jel, hogy érzelmi bántalmazás áldozata vagy – 2. rész

Vegyük észre a vészjeleket!

A fizikai bántást könnyű észrevenni, az érzelmi bántalmazás azonban sokkal kevésbé észlelhető egy párkapcsolatban. A környezet sem feltétlenül figyelhet fel rá, amely csak megnehezíti az áldozat helyzetét. Melyek az érzelmileg bántó kapcsolat egyértelmű jelei?

A fizikai bántalmazással szemben, amely szembetűnő  és nyilvánvaló lehet, gyakran nehezebb meghatározni és észrevenni az érzelmi bántalmazást. Az áldozat számára sokszor zavarbaejtő a helyzet, mert legtöbbször olyan szituációkban érhető tetten, amit tévesen akár „gondoskodásként” is érzékelhet.

Cikkük előző részében az első 5 jelről volt szó. Lássuk most a továbbiakat!

6.Partnerünk viselkedése hol odaadó, hol rideg

Jellemző tünet érzelmi bántalmazás esetén, hogy a párunk egyik percben odaadóan viselkedik, a következőben pedig nagyon távolságtartó. Lehetetlen kitalálni, miért, s mivel tagadja, hogy bármi baja lenne, mi próbáljuk meg pánikszerűen jobbkedvre deríteni, „visszaváltoztatni”. Elkezdjük magunkat vádolni. Ez a „játék” egy önálló, kiegyensúlyozott személyből is szorongó embert csinál, és partnerünk éppen ezt akarja elérni.

Fotó: 123rf.com

7.Partnerünk nem akarja észrevenni erősségeinket, teljesítményünket lekicsinyli

Párunk száját egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatban gyakran hagyják el degradáló megjegyzések, szeret minket „leszállítani a földre”, amely kezdetben kevésbé lehet nyilvánvaló, mert a támadásai véletlenszerűek. Később azonban gyakoribbá válnak. Jellemzően erősségeink kényelmetlen érzést keltenek benne, ezért nem szeret szembesülni azokkal. Ő akar az erős lenni a kapcsolatban, s azt akarja, hogy övé legyen az irányítás. Észrevettük már, hogy kevés érdeklődést mutat az iránt, amit mi szeretünk csinálni? Ignorál minket? Lekicsinylően nyilatkozik? Kritizál olyasmi miatt, amit el sem követtünk, vagy nem úgy csináltunk, ahogyan ő leírja? Ha úgy érezzük, megfélemlít minket és szóvá tesszük, témát változtat? Idővel sajnos a sértő megnyilvánulásai konfrontációhoz vezetnek, ha csak nem veszítjük el közben annyira az önbecsülésünket, hogy már fel sem emlegetjük a dolgokat.

8.Partnerünk azért tartja vissza a szeretetet, a szexet és a pénzt, hogy megbüntessen

A fenti mondat még azzal is kiegészíthető, hogy gyakran érzelmi bántalmazás esetén a partner attól teszi függővé a szeretetet, szeretkezést vagy a pénz juttatását, hogy együttműködünk vele vagy sem. Minden kapcsolat problémás, amelyben ilyen viszony alakul ki. Az efféle, szabályokhoz kötött ragaszkodás nemcsak érthetetlen, hanem bántó is. Az is hasonlóan csúnya dolog, ha azzal fenyegetőzik, kárt tesz magában, amennyiben valami nem teljesül, amit szeretne.

9.Elveszítettük partnerünk iránt a szexuális vágyat

Bizony, ez különösen igaz a nők esetén, akiknek szükségük van a bizalomra ahhoz, hogy jól érezzék magukat párjukkal az ágyban. Ahhoz, hogy fizikailag és érzelmileg is izgalomba jöjjenek, fontos a harmónia, ez pedig aligha van meg egy érzelmileg bántalmazó partner esetén. Ha egy nő sértve érzi magát, fél vagy dühös a párjára, a szexuális izgalomnak búcsút inthet – a teste aszerint reagál.

10.Akkor is bocsánatot kérünk, ha a párunk sértett meg minket

Az érzelmi bántalmazást elkövető partner olyan mesteri manipulátor, hogy eléri: még ha ő bántott is, sértett meg minket, mi érezzük kellemetlenül magunkat és kérjünk elnézést. Elhiteti, hogy az egész a mi hibánk. Elhagyatott, elveszett, elutasított érzést kelt, amitől kezdünk rosszul lenni.

11.Állandóan változtatja a terveket, hogy „meglepjen”

Amennyiben a partnerünkre jellemző, hogy „meglepetésszerzés” címén állandóan változtatja a terveit, de nem beszéli meg a dolgot velünk, ezzel kontrollt gyakorol és összezavar bennünket. Nárcisztikus személyiségre vall, alattomosan gátolja a másik embert. Lehet, hogy mi kitaláltunk már valami programot magunknak, de keresztülhúzza. Természetesen sosem a meglepetésszerzés a célja – különösen, hogy sokszor nem pozitív -, hanem az, hogy ellenőrzés alatt tartson minket.

Ha ráismertünk érzelmileg bántalmazó kapcsolatunkra, érdemes átgondolnunk, szükségünk van-e minderre.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php