Monogámia – Kényes kérdés

Egy fiatal házaspárok körében végzett új tanulmány szerint sokuk számára a monogámia “komplikált” témának számít.

“A párok nagyon nehezen nyílnak meg a témával kapcsolatban, nehezükre esik beszélni a monogámiáról, és gondolom ez fiatalabb korban még inkább jellemző” – idézi Jocelyn Warrent, az Oregoni Egyetem munkatársát a Live Science.

A fiatal párok közti monogám kapcsolatokat vizsgáló tanulmányt 434 házas- és nem házas tizennyolc-huszonöt éves pár részvételével végezték.

szeretlek11

Az eredményekből kiderül, hogy a pároknak negyven százalékban eltérő véleményük volt a hűség és a monogámia fogalmáról, ráadásul a pároknak, akik egyébként egyetértettek a monogámia kérdésében, körülbelül harminc százaléka állította, hogy már megcsalta a partnerét.

Marie Harvey, a kutatócsoport egyik tagja azt tanácsolja a monogám kapcsolatban, vagy házasságban élő pároknak, hogy védekezzenek szex közben. Hiába hiszi sok fiatal, hogy monogám kapcsolatban él partnerével, valójában a családi állapotuk sok esetben “komplikált”. A tanulmányt a Journal of Sex Research című lapban publikálták.

Forrás: https://napidoktor.hu/index