Jó hír: a szinglik egészségesebbek

Többet barátkoznak és edzenek, mint a házasok

Azt hinné az ember, hogy a kapcsolatban élők jóval egészségesebbek, ám ez a megállapítás nem mindig helyes a jelek szerint. Egy nemrég elvégzett tanulmány rámutat, hogy a szinglik egészségesebbek, mert jobban elfogadják a magányt és előnyt is kovácsolnak belőle.

A szinglik egészségesebbek lennének, mint párral rendelkező társaik? Egy közelmúltban megjelent tanulmány azt sugallja: az egyedülálló emberek könnyebben szembenéznek a magánnyal és profitálnak belőle. Bella DePaulo, a Santa Barbarai Kaliforniai Egyetem pszichológusa megállapításaikat széleskörben szeretné ismertetni, mert úgy véli, a társadalom gyakran elutasító ezzel szemben. Tanulmányuk megállapította, hogy a szinglik egészségesebbek, egyrészt, mert jóval kiterjedtebb társadalmi hálózatuk van. 2015-ben egy, Natalia Sarkisian és Naomi Gerstel által készített felmérés arra volt kíváncsi, mi jellemző a rokoni, szomszéd-, valamint baráti kapcsolatokra a szinglik és a házasok körében Amerikában.

Kiderült, hogy a szinglik nemcsak gyakrabban keresték másokkal a kapcsolatot, hanem nyújtottak és el is fogadtak segítséget, sokkal inkább, mint házas társaik. Az eredmények ugyanolyanok maradtak akkor is, ha a kutatók számításba vettek bizonyos tényezőket, így az emberek faját, nemét, jövedelmét.

A szingli lét a férfiak és a nők esetében is növelte a közösségi kapcsolatokat. Sőt, egy másik, hasonló tanulmány szerint azok a barátok, akik közeliek, de nem a családhoz tartoznak, különösen fontosnak bizonyultak a szinglik életében.

Egy tanulmány párban, melyben 280 ezer ember vett részt, fény derült arra is, hogy ahogy idősödtek az alanyok, úgy lettek egyre fontosabbak számukra a baráti kapcsolatok” – mondta el a Michigani Állami Egyetem pszichológia asszisztens professzora, William Chopik.

Az idősebb emberek körében a baráti kapcsolatok erősebb előrejelzői voltak az egészségnek és a boldogságnak, mint a család tagjaival való kapcsolattartás.

Ha néhány igazán jó barát vesz minket körül, az óriási különbséget jelent az egészség és a jó közérzet terén. Vagyis, nem árt, ha legkedvesebb barátainkkal mindig tartjuk a kapcsolatot – szögezte le Chopik. 

egeszseges eletmod, mozgas

A szinglik egészségesebbek azért is, mert fittebbek a tanulmány szerint. Van valami abban a megállapításban, miszerint a „letelepedett” emberek sokkal előbb vesznek fel egészségtelen szokásokat, főleg, ami a fizikai fittséget illeti. Egy, 13 ezer ember részvételével végzett felmérés kimutatta, hogy a 18-64 évesek körében a szinglik és sosem házasodottak jóval többet edzettek hetente, mint házas és elvált társaik. A szinglik egészségesebbek eszerint, mivel jobban kihasználják az időt és profitálnak belőle.

Korábban már több tanulmány is összefüggésbe hozta egymással a szingliséget és az olyan előnyöket, mint a fokozott szabadságérzet, a kreativitás és az intimitás magasabb szintje. DePaulo 2016-os prezentációja pedig arra mutatott rá, hogy az egyedülállóknak erősebb az önrendelkezés iránti igényük és sokkal nagyobb mértékben tapasztalnak pszichológiai szempontból fejlődést, mint házas társaik. Egy, 1998-as elemzés szerint pedig a szinglik személyes fejlődést is nagyobb valószínűséggel tapasztalnak, annak alapján, hogyan érzékeltek tanulási folyamatokat és új tapasztalatokat.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php