Ha nem olyan eszes a kedves

Ha igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást, nem szabadna furcsállni, hogy egy okos nő kevésbé eszes szerelmet talált. Helytálló-e ez a felállás?

Léteznek alapigazságok, vagy igaznak vélt állítások a párkapcsolatokról. Például, hogy az ellentétek vonzzák egymást, avagy, hogy a legfontosabb elfogadni a másik hibáit. Megállják-e a helyüket ezek az kijelentések, ha egy kapcsolatban az intelligencia kerül górcső alá?

Elrettentő az okos és sikeres ?

Nem minden férfi egója képes elviselni, ha a párja sikeresebb a munkájában vagy magasabb fizetéssel bír. Vannak férfiak, akinek ez nem mérvadó és olyanok is, akiket a nő feszes popsija jobban leköt, mint a kedvese havi fizuja. Ez igaz fordítva is? Vajon működhet-e egy olyan kapcsolat, ahol a gyengébbik nem, nem eszetlen és ostobácska? Sőt, a nő az, akinek a helyén van az esze.

Néha valóban azért akad meg valakin a szemünk, mert eltér attól, amihez eddig hozzászoktunk. Új színt visz a szürke hétköznapokba. Ám ilyenkor az is megeshet, hogy nem a szürkeállománya jelenti az üde színfoltot. Így tehát előfordulhat és elő is fordul, hogy egy magasan iskolázott, vezető pozícióban dolgozó nő, nem a kollégái között találja meg a párját, hanem éppen ott, ahol sosem gondolta volna. Ezt követi a kémia, a biológia és a vibrálás, az eddig még meg nem fejtett belső folyamatok és végül rájuk ereszkedik az a bizonyos rózsaszín köd. A tüzet viszont életben kell tartani, és ha a férfinak nincs elég sütnivalója ehhez, akkor előkerül a veszett fejsze nyele.

Szexi-e a szerelő szerelése?

Könnyen levehet egy nőt a lábáról az a férfi, aki tudja, hogy melyik szerszámot vegye a kezébe, ha gond van a ház körül. Egyszerűen arról van szó, hogy ezeknek az uraknak nem fejben, hanem máshol fog kidomborodni az erősségük. Ilyen esetekben a csöpögő a csap vagy a nyikorgó ajtó megreparálása és a férfias viselkedés varázsolja el a törékeny hölgyeket. Vannak nő, aki kevésbé eszes, ám gyakorlatias párt választ maguknak.

Talán számukra azért nem jelent problémát, hogy nem csak a fizikumot tekintve, de fejben is eltérőek az erőviszonyok, mert úgy vélik elegendő egy ambiciózus egyéniség a kapcsolatukban. Az irányító típusú nők, akik alatt munkájuk során több beosztott dolgozik, szeretik otthon is a kezükben tartani a gyeplőt. Ezért nem okoz problémát, ha a párjukat is terelgetni kell. Főleg akkor, ha mindenki jól ellátja a rá kiosztott szerepet.  Hol vannak ennek a felállásnak a hátulütői?

A nő az agyát, a férfi az izmait edzi.

Hol itt a gond? Addig, amíg nem kell üzleti vacsorán, vagy egy céges bulin közösen részt venni, előfordulhat, hogy sehol. Ám könnyen zavarba hozhatja a kollégái előtt az a férfi a kedvesét, akinek a napi agytornája kimerül abban, hogy “vajon még hány üveg sör maradt a hűtőben, ha már  nyolc az asztalon hever”. A sarkított példáktól eltekintve is nyilvánvaló, hogy egy intellektuális nő, akinek szellemi felfrissülést jelent, hogy a munkájából hazatérve a párjával beszélheti meg a nap történéseit, problémát fog okozni az eltérő “észjárás”.

Kivétel mindig akad, de vélhetően kevés tulajdonsággal lehet hosszútávon ellensúlyozni, ha fejben nem olyan erős a partner.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.