Thaiföldön is felbukkant a zikaláz

Thaiföldön pénteken megerősítették, hogy a zikaláz két esetben kóros kisfejűséget (mikrokefália) okozott, ez a betegség első bizonyított felbukkanása az országban és Délkelet-Ázsiában.

A vizsgálat eredményeiről Praszert Thongsaroen, a thai járványügyi hatóság tanácsadója a fővárosban, Bangokban számolt be újságíróknak. Azt azonban nem árulta el, hogy az országon belül hol bukkantak rá a fertőzéses esetekre.

A Egészségügyi Világszervezet (WHO) közleményében azt írta, hogy a zikavírussal összefüggően ezek az első megerősített mikrokefáliás esetek Délkelet-Ázsiában.

A thaiföldi egészségügyi tárca néhány nappal ezelőtt már jelezte, hogy három csecsemőnél kóros kisfejűségre utaló tüneteket diagnosztizáltak.

terhes, zika

Az egyiptomi csípőszúnyog által terjesztett zikavírus Afrikából származik, először az ugandai Zika-erdőben egy makákó majomban (rhesus macaque) azonosították 1947-ben, emberben pedig először 1968-ban Nigériában. Egyelőre nincs megelőző hatású védőoltás vagy orvosság a kór kezelésére.

A zikaláz az amerikai kontinensen 2014 februárjában ütötte fel először a fejét, s a betegség leginkább Brazíliát sújtja, de már a világ számos más országából jelentettek megbetegedéseket. A zikavírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.