Az ágybavizelés nem bűn – Kezelhető és kezelni is kell!

Minden hatodik 5 év körüli gyermek ágyba vizel. Az idő előrehaladtával ez a szám csökken, ám még 20 éves korban is érinti a lakosság 1%-át.  A nemek érintettsége közt megfigyelhető egy viszonylag markáns eltérés a fiúk javára, ugyanis szinte kétszer annyi fiúgyermeknél figyelhető meg a kórkép, mint lánynál.

Egyes felmérések szerint az éjszakai bevizeléssel küzdő gyermekek igen nagy hányada rejtve marad az egészségügyi ellátórendszer előtt, vagy akár 1-3 év is eltelhet, mire végül orvoshoz kerülnek. Azok a családok, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a problémájuk korántsem ritka, sokáig nem mernek a panaszokkal szakemberhez fordulni. Előfordulhat, hogy egy idő után frusztrációt éreznek a rendszeresen bekövetkező bevizeléses balesetek miatt, és akaratlanul is a gyermeket kezdik hibáztatni.

Melyek a hajlamosító tényezők?

A pontos kórlefolyása a mai napig kutatások tárgyát képezi, viszont mára szinte biztosra vehető, hogy a genetikai eredet jelentős szerepet játszik a kialakulásában. Az enurezis kialakulásának esélyét növelhetik továbbá: ha az egyik szülő is ebben szenvedett, akár mindkét szülő küzdött hasonló gondokkal, ikerpárok esetében pedig magasabb a kialakulásnak a kockázata az egypetéjű ikreknél.

Az éjszakai ágybavizelés okai

A kellemetlen panaszokkal járó állapot egyik oka lehet a fokozott vizelet-kiválasztás. Ennek hátterében állhat az átlagostól bőségesebb folyadékfogyasztás (polidipszia), az éjjeli órákban csökkenő vizelet-visszatartó hormon (ADH) termelődés, cukorbetegség (diabetes mellitus), vesebetegség, továbbá még jó néhány ritkább kórkép.

Főbb típusok és jellemzőik

Ha kizárólag éjszaka, alvás közben jelentkezik az ágybavizelés, akkor monoszimptómás típusról van szó. Amennyiben a nappali órákban is jelentkeznek a tünetek, illetve ébrenlét alatt egyéb panaszokkal társul az állapot, nem monoszimptómás enurezisről beszélhetünk. Utóbbi tünetei lehetnek többek között a húgyúti fertőzés jellegzetes jelzői (gyakori, csípő, fájdalmas vizelés, láz, hasi fájdalom), az inkontinencia egyéb formái, a kis hólyagkapacitás (napközben is sokszor jelentkező vizelési inger), a bélférgesség vagy a székrekedés.

Enuresis nocturnához vezethet a mély alvásból történő felébredés nehezítettsége. Ilyen esetben hiába jelez a feszülő, telt hólyag a központi idegrendszernek, az gyermek mégsem képes felébredni és vizeletét kiüríteni.

Mikor forduljunk orvoshoz?

A nappali szobatisztaság 3 éves kor körül alakul ki, ami az óvodaérettség egyik eldöntendő kérdése. Az éjszakai szobatisztaság már egy kicsit több időt igényel, 5-6 éves korban várható a megbízható szint elérése. Éjszakai ágybavizelésről és a szobatisztasággal kapcsolatos problémáról akkor lehet beszélni, ha a gyerek már elérte az 5 éves kort, de a szobatisztaságnak a jeleit sem mutatja. Természetesen egy-egy „baleset” önmagában nem betegség, hiszen ezt átmeneti szorongás vagy stressz is okozhatja, azonban ha huzamosabb ideig tapasztal nappali vagy éjszakai bevizelést, forduljon orvoshoz.   

Ne feledje! Forduljon orvoshoz már az első jelek után, ezzel megőrizve gyermeke testi és lelki egészségét!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.