1,5 millió forint gyermekmosolyra

A tatabányai kórház gyermekosztályán kezelt gyerekek gyógyulását támogatják

A nevetés és a jókedv gyógyít, ezért a Bridgestone 1.500.000 forintot adományoz a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak a munkatársai által a B-Olympic egészségprogramban sétával, futással, úszással, kerékpározással vagy más sporttevékenységgel megtett több mint 10.000 km után.

Az alapítvány bohócdoktorai, dr. Spuri és dr. Nyulánka a támogatással a tatabányai Szent Borbála Kórház gyermekosztályán krónikus betegségekkel küzdő és baleset miatt kezelt gyermekek arcára csalnak majd mosolyt, derűt és nevetést.

B-Olympic: kilométerekkel az egészségért

A Bridgestone számára fontos a sport és az egészség, ezért a vállalat januárban indította el B-Olympic elnevezésű dolgozói egészségmegőrző és prevenciós programját. A program keretében a vállalat világszerte arra ösztönözte munkatársait, hogy mozgással; sétával, futással, biciklizéssel, úszással és bármilyen más sporttevékenységgel tegyenek aktívan az egészségükért és a megtett kilométereket töltsék fel egy rendszerbe. 2018 első felében a Bridgestone európai dolgozói több mint 1 millió kilométert tettek meg sportolással. Ezzel a távolsággal 25-ször kerülhették volna meg a Földet, vagy lefuthattak volna közel 23.700 maratont is. A nemzetközi eredményekhez a Bridgestone 30 magyar munkatársa is hozzájárult, akik összesen több mint 10.000 kilométert tettek meg.

A megtett kilométerek után a vállalat szerte a világon karitatív és non-profit szervezeteknek ajánl fel támogatást. Magyarországon ezt a a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány kapja, amelynek a munkáját az abroncsgyártó 1,5 millió forinttal, azaz minden megtett kilométer után szimbolikusan 150 forinttal segíti. A támogatással az alapítvány két bohócdoktora a tatabányai Szent Borbála Kórház gyermekosztályán krónikus betegségekkel küzdő és baleset miatt kezelt több száz kisgyermeket nevettetnek majd meg.

Örömmel támogatjuk a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány munkáját, hiszen az közvetlenül segíti a beteg gyermekeket és a vállalatunknak is otthont adó régió és városok, Tatabánya és Környe gyermekeket nevelő családjait” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. – Nincs fontosabb dolog az életben, mint gyermekeink mosolya, ha pedig a gyermekünk beteg, akkor ez a mosoly még inkább felértékelődik. Örülök annak, hogy e nemes feladat teljesítésében úgy segíthetjük a bohócdoktorokat, hogy közben dolgozóinkat is aktív és egészséges életmódra ösztönözzük” – tette hozzá.

A nevetés gyógyít

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány küldetése 1996 óta az, hogy minél több kórházban ápolt gyermekhez és szülőhöz, illetve otthonban élő idős emberhez juttassa el a nevetés rendszeresen adagolt gyógyszerét. A bohócdoktorok az ország 15 pontján járják a kórházak gyermekosztályait, ezzel okozva vidám perceket a kis betegeknek, hozzásegítve őket egészségük mielőbbi visszanyeréséhez.

A humor lehetővé teszi, hogy egy nehéz élethelyzetre más szemszögből tekintsünk, és a nevetés segítségével a félelmet, fájdalmat és szomorúságot enyhítsük” – tartja Rékay Ágnes, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ügyvezető igazgatója. – „Hiszünk abban, hogy azok a betegek, akik találkoznak bohócdoktorral gyorsabban épülnek fel egy-egy betegség, vagy éppen műtétek után. Dr. Spuri és dr. Nyulánka arról gondoskodik, hogy a jókedv a tatabányai Szent Borbála Kórház gyermekosztályán is állandó vendég legyen” – tette hozzá.

Rendszeres segítség és támogatás

Társadalmi felelősségvállalási tevékenysége részeként a Bridgestone termékekkel, illetve anyagiakkal is folyamatosan támogat különböző köz- és társadalmi feladatokat ellátó szervezeteket és intézményeket. A vállalat évek óta segíti abroncsokkal a Magyar Mentőmotor Alapítványt. Tavaly a Semmelweis Egyetem vérszállító flottájának autóit, karácsony előtt az Ökumenikus Segélyszervezet, a közelmúltban pedig a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének gépjárműveit látta el új abroncsokkal. A vállalat emellett rendszeresen támogat kiemelt sporteseményeket is, köztük például a Budaörsi Félmaratont, a Komárom-Komárno utcai futóversenyt, illetve az Ultrabalatont is.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.