Stresszcsökkentő toll

Egy olyan tollat fejlesztett ki, amely képes megmérni és enyhíteni a használója stressz szintjét, valamint még a szívritmusát is csökkenteni tudja.

Miguel Bruns Alonso, a hollandiai Delfti Technológiai Egyetem ipari tervezés szakos PhD hallgatója és társai a tanulmány során azt figyelték meg, hogy a feszült emberek hajlamosak a tollukkal játszani.

Az új anti-stressz toll a beépített mozgásérzékelőivel képes érzékelni a stresszre jellemző ideges, hirtelen mozdulatokat, amikor a használója játszadozni, vagy babrálni kezd vele. Ekkor egy beépített elektromágnes ellensúlyt képez a toll belsejében, és a mozgás irányával ellentétes irányba mozdítja a tollat, így nehezíti és lassítja a mozdulatokat.

almos11

A vizsgálat során Bruns megállapította, hogy azoknak a pácienseknek, akik visszajelzést kaptak a stressz szintjükről, öt százalékkal csökkent a szívritmusok azokhoz képest, akik nem kaptak visszajelzést. Ennek ellenére a lassabb szívritmusú páciensek sem számoltak be arról, hogy csökkent volna a stressz szintjük.

"Arra a következtetésre jutottunk, hogy a stresszcsökkentő eszközök hatásosabbnak bizonyulnak, ha közvetlenül módosítani tudják a viselkedést, mint ha például a magas stressz szintjükre figyelmeztetik az embereket." – mondja Alonso. Jelenleg a toll még csak prototípus, kereskedelmi forgalomba nem hozták.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.