Hogyan tanítsuk meg gyermekünket a szelektív gyűjtésre?

Napjainkban egyre fontosabb a szelektív gyűjtés. Ahhoz viszont, hogy környezetkímélőbb életmódot éljünk, a jövő generációjánál is le kell fektetni az alapokat. Hogyan tanítsuk meg rá gyermekeinket?

Üveg, papír, műanyag – nem mindegy, hova dobja a gyerek!

A környezetvédelem, a hulladék szelektív gyűjtése napjainkban egyre lényegesebbé válik. Természetesen nemcsak mi, felnőttek tehetünk érte – ma még főleg a mi dolgunk, ám gondolni kell arra is, hogy a jövő generációjának még nagyobb szüksége lesz erre a tudásra. A szülők felelőssége, hogy a szelektív gyűjtést a gyermekek is megtanulják.

De hogyan? Eleinte a lurkó talán nem fogja érteni, miért kell külön helyre rakni a műanyag palackot, a kartonpapírt, a lejárt újságot vagy a boros üveget. A helyes magyarázat mindenképpen szükséges, hiszen ha választ kapnak kérdéseikre, sokkal elfogadóbbak és szófogadóbbak a gyerekek.

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogyan is lássunk hozzá a szelektív gyűjtés megtanításához, olvassuk el az alábbi néhány tippet!

1. Szerezzünk egy gyerekkönyvet

Manapság mindenféle témában találhatunk gyerekeknek szóló kötetet, így a szelektív hulladékgyűjtésről is egész biztosan beszerezhetünk egyet. A színes, mesés oldalak érthetően a gyermek tudtára adják a lényeget az újrahasznosításról, miközben elszórakoztatnak. A könyvolvasás kezdetnek tökéletes, hogy meginduljon a beszélgetés a témáról: miért fontos ez, mit lehet szelektálni és hogyan.

2. Vonjuk be a gyermeket a szelektív gyűjtésbe

Mi sem egyszerűbb, mint hogy segítségül hívja a csemetét is, amikor a hulladékot szelektálja. Legjobb, ha tartunk otthon olyan szemeteskukát, aminek négy rekesze van, így könnyedén külön lehet válogatni az üveget, papírt, fémet, műanyagot. Ragasszunk színes matricát mindegyik részre, egy-egy ábrával jelölve, mi kerülhet bele.

Vonjuk be a gyermeket az eldobandó dolgok megtisztogatásába és kiválogatásába is, mielőtt eldobjuk azokat. Legyünk azért óvatosak, nehogy megvágja magát az üveggel vagy az alumínium konzerv szélével!

Jutalom-alapon is működhet a szelektálás – tűzzünk ki egy célt a lurkó elé, hány darab újrahasznosítható dolgot gyűjtsön össze egy héten és ajánlunk fel ennek fejében valami kis jutalmat. Készíthetünk a szoba falára egy beszédes „műalkotást” is: egy fát kartonpapírból, melyre minden héten újabb zöld levél kerül, annak eredményeképpen, hogy a csemete újabb adag újrahasznosítható dolgot szedett össze.

Idősebb gyermek esetén azt a trükköt is alkalmazhatja, hogy megmutatja a lurkónak az újrahasznosítás kézzelfogható eredményeit – például komposztálás után a kerti felhasználást. Legyen a cél a szemét mennyiségének csökkentése is!

3. Mutassuk meg, mit lehet szelektálni

Adjuk a gyermek tudtára pontosan, hogy mit lehet újrahasznosítani és mit nem, melyek azok a dolgok, amiket pedig egy későbbi időpontban lehet hasznosítani – például elemeket, elektronikai cikket. Tanulja meg a csemete figyelni az újrahasznosítás jelét a termékeken, otthon és az áruházakban egyaránt. Legyen képes beazonosítani, mi az, ami újrahasznosított anyagokból készült.

hulladék

4. Menjünk el egy újrahasznosító telepre

A gyerekek szeretik nézni a folyamatokat, megtudni, mi hogyan készül. Ha van rá lehetőség, egy újrahasznosító központba is látogassunk el, hogy lássa, milyen típusú termékeket hasznosítanak ott újra és egyáltalán hogyan működik ez a folyamat.

5. Segítsen a gyermek is a hulladék elszállításában

Akár a közelünkben vannak a szelektív hulladékgyűjtő konténerek, akár kicsit messzebb, okos dolog, ha a gyermek is velünk megy kiüríteni a kukákat. Így nyugodtan megfigyelheti, mit hová kell dobni és hol található meg a konténer. Legközelebb őt is megbízhatjuk, hogy vigye el oda a szemetet.

6 .Kezdjünk el komposztálni

Persze, ezt nem mindenhol lehet megvalósítani, de ha van rá mód, kezdjük el gyűjteni a megmaradt étel-maradékot és kezdjük el „építeni” a komposzt-halmot. Ha nincs udvarunk, fontoljuk meg egy automatikus komposztáló kuka beszerzését.

7. Készítsünk saját készítésű alkotásokat újrahasznosított dolgokból

A csemete számára is kiváló mulatság saját kezűleg játékokat, barkács-remekeket készíteni papír, karton dobozok, üveg, alumínium dobozok és műanyag felhasználásával. Készítsünk mozaik-képet a falra, alakítsuk a műanyag palackot állattá vagy egyéb kreációvá. Ötletek bőven lehetnek! Talán mondani sem kell: a gyermekek játszva tanulnak a leginkább!

Forrás: