Hogy került a szőnyeg a szobákba?

Az eredeti szőnyeg története pár ezer évre nyúlik vissza. Azonban eredetét és elterjedését illetően különböző elméletek találhatók az irodalomban.

Egy jól ismert feltevés szerint a kézi csomózású/kötésű szőnyeg közép Ázsiából származik (Türkmenisztán vidékéről) és a nomád pásztorok találták fel az állatbőrök utánzása végett, majd a török népek (mint például a szeldzsukok) terjesztették el keleten és nyugaton.

Mindazonáltal másik érdekes megállapítás arra utal, hogy nem a bőr alkalmazása, hanem a korábbi Szumák szövéstechnika finomítása vezetett az eredeti szőnyeg feltalálásához. Erre a finomításra azért volt szükség, hogy még tökéletesebb szőnyegmintát hozzanak létre. A szőnyegkészítés technikáját vizsgálva bizonyítható, hogy a gondosan ellenőrzött Szumák szövet a kézi csomózású szőnyeg őstípusa.

Carpet-Fragment-Compartment-Design

Ez a változás nem egyszerű nomád körülmények között fejlődött ki, hanem a keleti fejlett kultúrák, a földrajzi, néprajzi adottságok és az örmény kultúrövezet hatása alatt. Tehát a legrégebbi kézi csomózású szőnyeg – az ún. ‘Pazyrik’ szőnyeg, amit Kr. e. a V.-IV. században készítettek – lényegében az egyik legkorábbi örmény alkotásnak tekinthető, eredete pedig pedig Délnyugat-Kaukázusban keresendő.

Eltekintve némely kényszerű népességmozgástól (kitelepülések) különösen Dél-Perzsiába és Észak-Görögországba, három kivándorlási hullám volt az első évezredben melyek által az örmények nem csak Kis-Ázsiában, de Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban is megtelepedtek.

persian-carpet5

A szeldzsukok fenyegetése a XI. században az örmény népesség jelentős részének nyugatra vándorlásához vezetett, ahol az örmény nép központjai Wilayet Sivas, Kayseri, Smyrna(Izmir), Taurusberge és Kilikien, Észak-Görögország és a Kárpát-hegység környékei lettek. Ezen túl találhatók örmények Szíriában, Egyiptomben, a mediterrán országok szinte valamennyi partmenti városában, de Perzsiában, Indiában a Sunda-szigeteken és Kínában is.

A XVI.-XVII. századokban az örmény kultúrövezet újra a Kelet és a Nyugat közötti vita tárgyává válik, a Szafavida és Oszmán birodalmak között. Ennek okán a határok gyakran változtak és mindkét félnek hasznára váltak az örmény kézművesek. Az örmények, akik a már legalább a Kr.u. I. században letelepedtek a Kaukázus térségében számos nagy hatalmú királyságot hoztak létre és védelmezték századokon át saját szőnyegkészítési hagyományaikat.

Máig meghatározó szerepet játszanak a Kaukázus térségén kívüli szőnyegkészítésben és -kereskedelemben. A hódítók előnyt kovácsoltak az örmények tapasztalatából és létrehozták az első szőnyeg manufaktúrákat. A legismertebb manufaktúra ekkor már Djulfa volt Iszfahán közelében, mely rövid időn belül az egyik legvirágzóbb kereskedelmi várossá lett I. Abbász sah uralma és védelme alatt, és mely ugyanakkor jelentős hasznot hajtott az uralkodók rezidenciája számára. A perzsaszőnyeg-használat és -művészet XVI.-XVII. századi felvirágzása jelentős részben a kor tevékeny örményeinek köszönhető.

perzsa5

A középkor derekáig/végéig kizárólag az örmény kultúrövezetben, valamint Spanyolországban készítettek kézicsomozású szőnyegeket, ami azonban később elterjedt nyugatra, keletre, északra és délre. Nincsenek beszámolók korabeli történészektől, hogy Nyugat-Türkmenisztánban lett volna szőnyegkészítés, de Kínában és Indiában jól ismert volt a termék.

 persian_carpet

A perzsaszőnyeg a kézi csomózású szőnyegek összegzése volt és lett Európában hosszú idő óta, melyek a középkor óta érkeztek Európába. A perzsaszőnyeg történeti háttere megtalálható Velencében, mely kiterjedt levantei kereskedelmi hálózatot tartott fenn a középkortól kezdve, amelyben fontos szerepet játszott a szőnyegbehozatal már a XV. századtól.

Amikor kereskedelmi és politikai okokból a perzsa Szafavida házzal kapcsolatba került a velencei kormány, és számos diplomáciai szál szövődött (leginkább Abbász sah idején), a perzsaszőnyegek bizonyosan utat találtak Velencébe.

logo_hu_v3

Forrás: