Az 5 legjobb gyógynövény a karcsúság eléréséhez

Itt az újévi fogadalmak ideje. Megfogadjuk, hogy pár hónap alatt fogyunk pár ruhaméretet, hogy életmódot váltunk, hogy leszokunk a nassolásról, hogy végre tudatosan fogunk táplálkozni. 

Mindezt nem kell feltétlenül spártai fegyelemmel megtervezni, mert a túl szigorú fogyókúra jojó effektust von maga után, a kis lépések elve hosszú távon tarthatóbb, hatékonyabb lehet. Váltsuk le régi, egészségkárosító és hizlaló szokásainkat, és tanuljunk új szokásokat, melyek automatikusan átformálják életünket!

dieta1

Gyuri bácsi látszólag nagyon egyszerűen szokta kezdeni az ideális testsúlyra vonatkozó tanácsait. Mindig megemlíti, hogy bőségesen reggelizzünk, normál adagot ebédeljünk, vacsorakor viszont már fogjuk vissza magunkat kissé. Ha tehát eddig kihagytuk a reggelit, ezentúl kezdjünk vele megbarátkozni. Semmiképpen ne éhezzünk egész nap, hogy aztán este rámoljuk ki a hűtőt! Gyuri bácsi azt is szokta mondani, hogy a rendszeres mozgás érdekében engedjük el végre a távirányítót, tegyük le a mobiltelefont, és menjünk ki a természetbe, hiszen a séta a természetben testileg-lelkileg jót fog tenni. A bükki füvesember az ételek alapos megrágását is igen fontosnak tartja, szerinte egy-egy falatot akár hatvan-hetvenszer is érdemes megrágni, mert ezzel segítünk a gyomrunknak az emésztésben. Pukkadásig sosem szabad ennünk, amikor már csak a szemünk kívánja az ételt, álljunk fel az asztaltól.

Ha mindezeket betartjuk, a gyógynövények is számtalan módon segíthetnek az ideális testsúly elérésében és megtartásában: pl. van olyan gyógynövényünk, ami az emésztést könnyíti, más pedig vízhajtó vagy éppen a vércukorszintet stabilizálja. Ha tudatosan szeretnénk táplálkozni, nyugodtan cseréljük le a szokásos, önbecsapós „light” üdítőinket is egészséges, izgalmas ízvilágú, illatos gyógyteákra.

fogyókúra, diéta, fogyás

A magyar népgyógyászatban a sokoldalú bodza az egyik leggyakrabban használt gyógynövényünk. Az illatos bodzateát vízhajtó, emésztést elősegítő, vértisztító hatása miatt ajánljuk diéta mellé. A bodza testsúlycsökkentő tulajdonsága is jól ismert: a fogyókúra kiegészítéseként napi egy-két csészével 3-4 héten keresztül lehet inni teáját.

Az édes, aromás ízű fehér akác hatékonyan csökkenti a gyomorsav termelését, így teájának étvágycsökkentő hatása is van. Az akác hatóanyagai – hasonlóan a bodzához – a virágjában találhatók. Az akácvirágnak enyhe vízhajtó hatása is ismert. Teája székrekedés ellen, székletlazításra is ajánlott.

A szervezet gyulladásos folyamatai felerősítik a krónikus betegségek tüneteit és gyengítenek a Covid-betegséggel szemben. Helyes táplálkozással sokat javíthatsz a helyzeten, megmutatjuk, ilyen ételek segítenek!

Gyulladáscsökkentő diéta étrenddel

Ha szeretnénk az étvágyunkat hatékonyan kontrollálni, az akácot keverhetjük a mezei katánggal is. A katáng tisztítja a májat, a vesét, a lépet, elősegíti az emésztést és vércukorszint-stabilizáló, valamint zsírégető hatásáról is ismert. 2-3 perces főzéssel készíthetjük el a katángteát, majd ezzel a teával forrázzuk le az akácvirágot! Napi 1 csészével ihatunk belőle éhgyomorra, akár 4 héten keresztül, majd tartsunk egy 4 hetes szünetet. Az eddig felsorolt gyógynövények – bodza, fehér akác, mezei katáng – különben Gyuri bácsi Mezei katángos teakeverékében (más néven Karcsúsító tea) is megtalálhatók, mely hatékonyan segíthet a súlyproblémákon, főként, ha elvégzünk előtte egy négyhetes tisztítókúrát is a Csalánleveles teakeverékkel (Tisztító tea).

fogyokura

És hogy miért is olyan kiváló méregtelenítő a csalán, hogyan került bele Gyuri bácsi tisztító teakeverékébe? Ez a vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag gyógynövény az egyik legjobb vértisztító növény, mely feloldja az anyagcseréből származó salakanyagokat, eltávolítja a szervezetből a mérgeket. Tisztítja a májat, kiegyensúlyozza a vércukorszintet, segíti az emésztést. Napi rendszerességgel fogyasztható: vízhajtásra, méregtelenítésre reggelente, éhgyomorra igyuk. Az alapos méregtelenítést tekintsük mindig a fogyókúra előkészítő műveletének!

csipkebogyóból készült frissítő tea is kiválóan támogatja a fogyókúrát. Szabályozza a vércukorszintet, étkezés után fogyasztva pedig segíti a zsír emésztését. Enyhe vízhajtó hatása is van. 5-6 órás hideg áztatással kell elkészíteni, hogy megtartsuk magas C-vitamin tartalmát, hiszen a C-vitamin hő hatására elbomlik. Napi több csészével is fogyaszthatjuk: tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal, jellegzetes, savanykás íze pedig jóval frissítőbb, mint bármilyen szénsavas üdítő.

Forrás: http://gyorgytea.hu/


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.