Vega gyereknevelés indul!

Mindegy, hogy a vegetáriánus szülők milyen megfontolásból nem esznek húst, azt egyszer csak el kell dönteniük, hogy gyermekeiket is így nevelik-e majd. Sok kérdés kerül felszínre ezzel kapcsolatban. Mik a táplálkozástudományi problémák?

Hogyan magyarázzák majd el csemetéjüknek, hogy miért ne egyenek húst?„A vegetáriánus gyermeknevelés rázós téma” – jegyezte meg Silke Bott, a Német Vegetáriánus Szövetség vezetőségi tagja. Egyre növekszik azok száma, akik száműzik étrendjükből a halat és a húst, gyakran az elmúlt évek élelmiszerbotrányai miatt. Feszültség származhat viszont abból, ha csak a szülők egyike változtat életmódot.

A konfliktusok egyik gyakori forrása, hogy a húsmentes étrend miatt a gyerekeknél tápanyaghiányos állapotok léphetnek fel. Antie Gahl, a Német Táplálkozástudományi Társaság szakembere szerint ezek a félelmek alaptalanok. „Táplálkozástani szempontból nincs gond azzal, ha egy gyermek vegetáriánus” – jelentette ki. A vegán diétát azonban ellenzi, mert ebből hiányzik a többi állati termék is, mint például a tojás és a tejkészítmények. „Amelyik gyerek ilyen ételeket eszik, annál fontos tápanyagok hiánya következhet be” – vélekedett.

Alexandra Borchard-Becker a német fogyasztóvédemi szervezettől szintén támogatja a gyermek vegetarianizmust, a vegán életmódot azonban ő sem. A szülők, akik ezt az utat választják, meg kell tegyék a szükséges óvintézkedéseket, például gondoskodniuk kell arról, hogy a gyermek szervezete elegendő vashoz jusson. „A vas normális esetben elsősorban az anyatejből kerül a gyermekbe, majd hat hónapos kortól a húsfogyasztás révén” – magyarázta. Rámutatott, hogy a teljes kiőrlésű termékek, a főzelékfélék és a zöldségek is gazdagok vasban.

gyermek26

A gyermekközösségbe kerülés az újabb problémaforrás. Bár több óvodában már elérhető a húsmentes menü, nagy a különbség a városi és vidéki intézmények között. A nagyvárosiaknak sokkal könnyebb a dolguk. Az addig vegetáriánusként nevelt gyerekek itt találkoznak először húsevő társaikkal, ami új kihívásokat jelent.

Bár az első néhány év igen képlékeny az ízlés tekintetében, Joachum Westenhoefer, a Hamburgi Alkalmazott Tudományok Egyetemének professzora szerint ahogy a gyerekek összekerülnek, átveszik egymás szokásait és eltávolodnak a szüleiktől. Mit tehet a szülő, ha gyermeke szalámis szendvicset vagy hot dogot kér? „Semmiképp se tiltsák meg neki, mert így csak még jobban vágyik majd rá” – javasolta Westenhoefer. Fontos azonban elmagyarázni, hogy miért jobb, ha nem eszik húst. „Nem jó, ha azt mondják neki, hogy a húsevők miatt vannak éhezők a világon.” Ehelyett inkább a saját választásukról beszéljenek. „Az ételt sose kapcsoljuk össze bűntudattal, mert gondot okozhat.”

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: