Reggeli: tesz róla, hogy elinduljon a hízás?

Szakértők szerint nem a bajnokok étele

Úgy tűnik, újabb vita alakult ki akörül, hozzájárul-e a hízáshoz a reggeli. Új kutatások szerint az étkezési idők korlátozása, valamint az evések közötti növekvő böjtidő segíthet az embereknek a fogyásban.

A reggelit éveken át a nap fő étkezésének nevezték. Lehet, hogy ez már nem érvényes? Annak ellenére, hogy a szakemberek esztendőkön keresztül arra biztattak mindenkit, mindig reggelizzen, sőt, induljon el otthonról egy tojás elfogyasztásával, egy kisméretű, precíz kutatás arra jutott, hogy a reggeli nem is annyira előnyös a számunkra.

Évekkel ezelőtti elmélet, miszerint a reggeli fogyasztása megelőzi a túlzott hízást, sőt még segít is a fogyásban, immár kétségeket vet fel. Hogy állunk most?

A The British Medical Journal szaklapban a közelmúltban három jelentés is megjelent azzal a céllal, hogy tisztázzák a reggeli szerepét.

Tim Spector, a londoni King’s College professzora a BMJ lapban rámutatott, hogy „agymosottak voltunk”, mert azt hittük, a reggeli kihagyása éhesebbé tesz a nap folyamán.

Ennek eredményeképpen sokan attól tartottak, hogy túl sokat esznek és hízásnak indulnak. Egy óvatos kutatás szerint nincs rá bizonyíték, hogy reggeli nélkül híznánk.

Mi több, éppen ennek az ellenkezője igaz. A reggeli kihagyása hasznos lehet a fogyásban – akkor is, ha számos egészségügyi ajánlás szerint fontos reggeliznünk, ez az étkezés kulcsfontosságú.

reggeli

Az új kutatások alapján az étkezési idők korlátozása és az evések közötti, növekvő böjtidő segíthet az embereknek a fogyásban. Sőt, a jó baktériumok egészsége is javul a bélben.

Az emberi bélben több mint 100 billió mikróba él, melyek összetétele és funkciója változik, attól függően, hogy eszünk vagy böjtölünk. Korai kutatások azt sugallják, hogy a mikrobiális közösségek előnyt kovácsolhatnak a rövid ideig tartó böjtölésekből. Hozzánk hasonlóan ezen közösségeknek is szükségük van pihenésre és gyógyulásra, ez igen fontos lehet az emberi bél egészségére nézve.

A fejlett országokban az emberek nagyjából harmada rendszeresen kihagyja a reggelit.

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy minden túlsúlyos ember számára előnyös lenne a reggeli elhagyása. Sokan vannak „arra programozva”, hogy korán étkezzenek a nap folyamán, mások azonban csak később tudnak enni.

Ennél is lényegesebb azonban, hogy a kutatók az étkezések közötti intervallum 13 vagy annál több órára történő növelése segíthet a 2-es típusú diabétesz ellenőrzés alatt tartásában, s ha valaki ezt a módszert be is tudja tartani, gyógyítható a betegség.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php