Megtört a lendület? Válasszon profi irányítást!

Ha a januárban első napjaiban elkezdett diéták lendülete megtört, nem akar beindulni a fogyás vagy a nehezen leadott kilók egyik pillanatról a másikra kezdenek visszakúszni, az ember hajlamos feladni a céljait, pedig Fülöp Lili, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa szerint a megoldás néha egyszerűbb, mint gondolnánk.

Mi mindent vesz figyelembe a dietetikus?

A nagy fogadkozások idején sokan a legkönnyebbnek tűnő utat választották, és belevágtak egy népszerű, pontos menetrendet előíró diétába. Úgy vélhették, ha a szomszédnak bevált a szétválasztó étrend, a vércsoport diéta vagy a káposztaleves kúra, akkor az nyilván egy csodamódszer. Holott – ahogyan az egészséget érintő kérdésekben általában – a fogyásban is a személyre szabottság a kulcs. Hiszen annyira eltérőek vagyunk, miért lenne ugyanaz a hatékony módszer mindannyiunknak?
Az eredmény minden esetben a helyes mennyiségeken és a jó időzítésen múlik, amelynek a személyre szabásában nyújthat nagy segítséget a dietetikus. A szakember ugyanis számos olyan szempontot is figyelembe vesz a fogyókúrás étrend megtervezésekor, amelyekkel egy laikus nem feltétlenül számol – mondja Fülöp Lili, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa. – Ilyen többek közt az életkor, a nem és a konkrét cél. Meghatározzuk a páciens aktivitási szintjét, figyelembe vesszük a munkabeosztását, a családi-és környezeti szokásait, az energia- és makrotápanyag igényeit, az étkezési szokásait, az esetlegesen már meglévő betegségeit, sőt még a konyhai alapismereteit is. Mindezeket összehangolva tudunk felépíteni egy tartható, eredményes és nem utolsósorban élvezhető testsúlycsökkentő étrendet – kifejezetten az adott páciens számára.

Foto:pixabay.com

Fontos a türelem

Ahogy a plusz kilók sem egyik napról a másikra szaladtak fel, a leadásuk sem történhet azonnal. 1 kilogramm testtömegvesztéshez 7000 kalória deficitet kell elérnünk. Fülöp Lilitől tudható, hogy ez két evidens módon lehetséges: vagy 7000 kalóriával kevesebbet viszünk be a szervezetbe, vagy 7000 kalóriával többet égetünk el. Mivel ez egy viszonylag nagy kalóriamennyiség, így az optimális fogyás hetente maximum 0,5-1 kg lehet. Az ennél gyorsabban leadott testtömeg nem egészséges, sok esetben izom- és vízveszteséggel is jár. Fogyni vágyóknak tudatosítaniuk kell, hogy a kalóriadeficit tehát nem csak azzal érhető el, hogy kevesebbet eszünk, a kalóriát el is tudjuk égetni! Így a sport és a mozgás minden esetben felgyorsítja a fogyást, és tónusban tartja az egyébként szintén tömeget vesztő izmokat és az esetleg nehezebben alkalmazkodó bőrt. A szakemberek hetente minimum 3-szor javasolják a pácienseknek a kardio – illetve izomfejlesztő edzéseket, minimálisan 150 percnyi időtartamban. Mindazoknak, akik szeretnék megtalálni a számukra optimális zsírégető intenzitásszintet vagy valamilyen alapbetegséggel küzdenek, ami miatt nem mernek sportolni, nagy segítség lehet a mozgásterapeutával, akár csoportban végzett célzott edzés.

dieta1

Foto:pixabay.com

Miért fontos időnként a kontroll?

A néhány hétig tartó, sokszor drasztikus kúrák vagy valamilyen tápanyag indokolatlan, tartós megvonása sokszor kifejezetten káros, ráadásul szinte biztosan jojó-effektushoz vezet – hangsúlyozza Fülöp Lili, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa. – A mi célunk egy hosszútávú étrend és életvitel kialakítása, amit a páciens akár egész életén át gond nélkül tartani képes. Az út elején sok a kérdés és a buktató, érdemes megismerni a legfontosabb alapanyagok tápanyagértékeit, az ételek felszívódását befolyásoló tényezőket, a rostok és a folyadékfogyasztás fontosságát – ezekben a bizonytalanságokban is utat mutathat a dietetikus. Kevesen gondolnak rá, de a motiváció megtartásában, a finomhangolásokban és a fejlődés mérésében a 3-6 havonta történő kontroll is fontos. Az utánkövetés ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy a már felgyorsult anyagcsere és optimális testtömegvesztés után mi az az energiamennyiség, amit tartani érdemes és mely alapanyagokat mikor érdemes fogyasztani. Tehát a szakszerűen felépített étrenddel nem csak fogyni lehet, de a vágyott értékek fenn is tarthatók.

Hogyan működik a Harcombe-diéta?

Forrás: Életmód Orvosi Központ