Magas protein tartalmú étrend: jól is lehet csinálni!

Manapság szinte minden héten felbukkan egy újabb étrend, melyet érdemes kipróbálni – az étrendváltoztatás valóban fontos egészségünk érdekében, de vajon a magas fehérjetartalmú étkezés mennyiben követendő?

Lássuk be: súlyt veszíteni úgy, hogy közben hamburgert eszünk, sajtot, szalonnát és steak-et, szinte lehetetlen.

Ugyanakkor azok, akik a húsételekért rajonganak, aligha fogják jól érezni magukat a bőrükben nélküle. A húsrajongóknak az olyan étrendek kedveznek, mint pl. az Atkins-diéta, a Zone vagy a Protein diéta. Miközben ezek valóban működhetnek, hátulütőiket is érdemes megfontolni az előnyökön túl, mielőtt kiválasztunk egyet.

Magas fehérjetartalmú étrenddel jóval több protein juthat szervezetünkbe, mint korábban. A felét teszi majd ki a napi kalória-bevitelnek. Az extra proteint főleg hússal, tojással, sajttal visszük a szervezetbe. A protein diéta viszont szigorúan korlátozza a gabonafélék, magvak, gyümölcsök, zöldségek fogyasztását. Működhet? A kutatók szerint igen.

Ha ugyanis a szénhidrátokat elhagyjuk, fogyni kezdünk, mert vizet is veszítünk. Extra szénhidrátok nélkül a szervezet elkezdi égetni saját zsírját, hogy megfelelően működhessen. Ez a ketózis. Könnyebbé teszi a diétázást, mert nem érezzük magunkat éhesnek – csakhogy a ketózis fejfájást, ingerlékenységet, hányingert, veseproblémákat és szívdobogást okoz.

Ezek után felmerül a kérdés: biztonságos egy protein diéta? Az egészségügyi szakemberek nem értenek ezzel egyet és nem is igazán ajánlják. A sok zsíros hús és tejtermék emelheti a koleszterin-szintet és a szívroham esélyét. A zöldségek és gyümölcsök kihagyása pedig megvonja a szervezettől a rostot és fontos tápanyagokat. Ugyanakkor a protein diéta segíthet az elhízás ellen. Egy mérsékelt magas fehérjetartalmú étrend, mely csökkenti a zsírt, de nem hagy ki akkora mennyiségben szénhidrátot és zöldséget, gyümölcsöt, biztonságosan működhet.

Hogyan kezdjük el a magas fehérjetartalmú étrendet?

Válogassuk meg az ételeket. A legtáplálóbb magas protein-tartalmú ételek zsírban szegények és tartalmaznak valamennyi szénhidrátot. Az extrém étrendeket kerüljük, így pl. a túl sok zsíros hús és kevés zöldség, gabona fogyasztását. Segíthet beállítani a helyes étrendet, ha konzultálunk orvosunkkal!

Ne fogyasszunk magas protein-tartalmú marhahúst. Csábító lehet egy szép, szaftos steak, de egy vékony szelet is sokkal több telített zsírsavat tartalmaz, mint egy jóval nagyobb szelet, bőr nélküli csirkemell.

Gondolkodjunk fehér húsokban. A csirke és a pulyka a protein-diéta elsőszámú étele lehet. Kevesebb zsírral jár fogyasztásuk, mint a sötét húsoké. Még jobb, ha a bőrüket is eltávolítjuk, mely telített zsírsavval van tele.

Ne hagyjuk ki a sertéshúst! Sok proteinnel szolgál, de nem túl sok zsírral – ha a megfelelő típust vesszük. A bélszín, felső karaj, borda karaj, hátszín, lapocka kiváló lehet. Sőt, manapság a vágások 31 százalékkal soványabbak a zsír tekintetében, mint 20 éve.
Együnk halat! Egészséges zsírokkal lát el. Proteinben gazdag, de zsírtartalma alacsony. Jó választás a lazac és a tonhal is. A szívre jó hatású Omega-3 zsírsavval telítettek. Legtöbb diéta nem tartalmaz ebből a jótékony zsírsavból sokat, pedig csökkenti a rák, ízületi gyulladás és a szívbetegség kockázatát.

A tojás a protein olcsó formája. Nincs benne túl sok koleszterin, de azért a legjobb, ha naponta egyet fogyasztunk belőle. Elsősorban a tojás fehérjét érdemes enni, a sárgájában található az egész koleszterin és a protein kevesebb, mint fele. Megehetjük a sárgáját, de tudjunk róla, hogy a kis mennyiségű koleszterin is a véráramba jut. A telített zsírok és transz-zsírok nagyobb eséllyel növelik a koleszterin-szintet.

Jó választás a szója, mely fehérjében szintén gazdag. Jöhet a tofu és más, szójaalapú ételek, melyek ellátnak megfelelő tápanyagokkal. Sőt, 25 gramm szója naponta segíthet a koleszterinszint csökkentésében!
A bab rosttal és proteinnel szolgál. A fehérjével együtt a rost a telítettség érzését kelti szervezetünkben, de csökkenti a koleszterinszintet is.

Zsírszegény tejtermékekkel, így tejjel, sajttal, joghurttal szintén jól járunk. Nemcsak proteinben gazdagok, kalciummal is ellátnak, mely a szív és a csontok egészségét szolgálja. Zsírszegény, csökkenttett vagy alacsony zsírtartalmú típusokat válasszunk!
Gabonafélék terén a teljes kiőrlésűek és magas rosttartalmúak közül válogassunk, így a súlyunk miatt sem kell aggódnunk. A protein-diéta mellőzheti a rostot, a teljes kiőrlésű kenyér, tészta azonban remekül pótolja a rostmennyiséget.

Végül, de nem utolsósorban: valóban ne hagyjuk ki a zöldségeket, gyümölcsöket étrendünkből! Legyen mindig hely számukra is. Valóságos aranybányával szolgálnak a tápanyagok szempontjából, antioxidánsokkal látnak el, melyeket a legtöbb más típusú élelmiszer mellőz – számos betegség esélyét csökkentjük fogyasztásukkal, kiemelten például a rákét.

Forrás: https://napidoktor.hu/index