KEN-diéta? Fogyjunk csővel

Hamarosan itt a tavasz, és mindjárt itt a nyár, a bikini és strandszezon. Így nem csoda, hogy az egyébként elégedettek is kisebb-nagyobb fogyókúrába kezdenek, hogy visszanyerjék csúcsformájukat.

A KEN (Ketogenic Enteral Nutrition) diétánál a fogyókúrázók nem esznek semmit, hanem egy szabadalmaztatott, fehérjében és tápanyagokban gazdag folyékony formulát vezetnek az orron át szervezetükbe egy műanyag csövön keresztül 10 napon keresztül. A csövet az arcukra ragasztva rögzítik a folyadékbevitel időtartamára, amely majdnem a nap egészét jelenti. A diétához szükséges még egy cső, amely egy elektromos szivattyúként funkcionál, és éjjel-nappal dolgozik, hogy leszállítsa a szervezetünknek nélkülözhetetlen napi 2 liter folyadékot.

Azok, akik KEN diétára adják fejüket teljesen normális módon élhetik életüket, csupán arra kell ügyelniük, hogy a folyadékot és a pumpát mindig magukkal vigyék egy táskában vagy az ágyuk fölé lógassák éjszaka. A pumpát a diétázók naponta egy órára, például fürdés idejére leszerelhetik. Inni a fogyókúra időtartama alatt szabad, akár vizet, teát, kávét, akár a csövön keresztül, de természetesen cukor és édesítőszer nélkül. Enni és inni az egyébként tiltott dolgokat is lehet, gyakorlatilag bármit, azonban a diétának köszönhetően néhány nap alatt abszolút elmúlik a fogyókúrázó minden éhségérzete.

A KEN úgy működik, hogy a szervezetet egy kontrollált éhezésre ítéli, így arra késztetve, hogy saját zsírtartalékait égesse, azt használja fel a szervezet energiáinak biztosításához. Pontosan ezért ennyire gyors is ez a diétás módszer. 10 napos ciklusokra osztható, egy ilyen szakasz alatt testtömegünk 10%-át égetjük el anélkül, hogy izmainkból veszítenénk, vagy tartós éhségérzetünk lenne. Ezt a drasztikus, extrém diétát a római La Sapienza Kórház és Egyetem sebésze, Gianfranco Capporello fejlesztette ki. Capporello világszerte kutatta a mesterséges táplálást és táplálkozást, és már 40000 ezer embert kezelt sikeresen a KEN módszerrel. A diéta az alapvető biológiai folyamatokon alapszik: ha szervezetünk nem jut szénhidráthoz, két dolog történhet. Első, nem leszünk éhesek, második a szervezetünk elkezdi elégetni saját zsírtartalékait az energiaszint biztosításához. 24 óra leforgása alatt így szervezetünk „zsírégető üzemmódba” kapcsol. Ebből az is következik, hogy minél nehezebb valaki, annál több energiára van szüksége saját testének mozgatására, energetizálására, így tehát gyorsabban is fog fogyni.

Egy KEN ciklus 10 diétás napot jelent, utána mindenképpen 10 diétamentes napot kell tartanunk, hogy szervezetünk regenerálódhasson, visszaszokjon a normál tápláláshoz, majd a 10 nap szünet után újra nekikezdhetünk egy diétás ciklusnak, ha további kilóktól akarunk megszabadulni. Egy angliai klinikán 60 KEN diétában résztvevő páciens közül többen egymás után 150 KEN ciklust is végigcsináltak. Azonban nagyon fontos, hogy ezt a diétát megfelelő orvosi ellenőrzés mellett végezzük csak, meg se próbálkozzunk otthoni megoldásokkal! A diétában részt venni szándékozókat a kezelőorvos alapos kivizsgálásnak veti alá, mielőtt a diétás programot elkezdené vele. Fontos, hogy ha a kezelés ideje alatt bármi probléma adódna, a fogyókúrázó azonnal keresse fel kezelőorvosát! Szakemberek szerint ez a diéta nagyon is természetes, sokban hasonlít ahhoz, ahogy őseink is éltek, étkeztek. A legjobb benne pedig, hogy szinte bárki alkalmas arra, hogy kipróbálhassa. Csak a vesebetegeknek és tejre érzékenyeknek nem ajánlott, és az Atkins diétával ellentétben, ezt a szívproblémával rendelkezők is végigcsinálhatják.

A fogyókúra legfőbb mellékhatása a székrekedés a rosthiánynak köszönhetően, azonban a probléma enyhébb hashajtókkal minden esetben orvosolható. Másik mellékhatása a nehezebb légzés, ami a diéta befejeződésekor szinte azonnal meg is szűnik. Enyhébb-erősebb gyengeséget és fáradékonyságot érezhetünk, azonban semmilyen más mellékhatása, befolyásoló hatása nincs szervezetünkre, mindennapjainkat szinte zavartalanul végezhetjük. Másik ok az aggódásra természetesen mindenki számára a műanyag cső felhelyezése és viselése lehet. A KEN diétát alkalmazók szerint a cső felhelyezése semmilyen fájdalmat, kellemetlenséget nem okoz, mivel a cső nagyon puha és vékony, eredetileg a gyermekgyógyászatban használatos.

Az, ahogy a folyadék távozik a csőből pedig szinte észrevehetetlen. Az egyetlen „kellemetlenséget” az okozhatja, hogy a műanyag csövet 10 napig viselnünk kell, így kell az emberek előtt megjelennünk, élnünk mindennapjainkat. Azonban ez a mai világban nem hiszem, hogy különösebb problémát jelentene egy igazán elszánt fogyni vágyó hölgynek. Illetve a diétát időzíthetjük szabadság, nyári-téli szünet idejére, így még ezt a kis kényelmetlenséget is kiküszöbölhetjük. A diéta a nyugati országokban olyannyira felkapottá vált, hogy Londonban egy speciális magánklinikát alapítottak a KEN diétázni vágyók számára, ahol a kezelést orvosi felügyelet mellett próbálhatják ki a fogyni váró hölgyek és urak. A KEN diéta tagadhatatlanul a legextrémebb diétázási mód, amivel valaha találkoztam. Mivel nyugaton ennyire népszerű, valószínűleg hazánkban is hamarosan megjelenik majd, azonban óva inteném a diétázni vágyókat, hogy, ha mindenképpen ki szeretnék próbálni ezt a drasztikus súlycsökkentő eljárást, a KEN fogyókúrát csak orvosi felügyelet mellett és orvosi ajánlásra végezzék el!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.