Írjuk le, mit eszünk – hatékonyabb lesz a fogyás?

Lehet-e a kilók leadásának kulcsa az evésnapló?

Ha leírjuk, amit megettünk, azzal jelentősen hozzájárulunk a kilók leadásához – erre a következtetésre jutott a fogyással kapcsolatban két új tanulmány.

Érdemes leírni, mit fogyasztottunk el egy adott nap, ha hatékony fogyás a célunk – erre jutott az a két tanulmány, melyet a közelmúltban végeztek el kutatók.

Megállapították ugyanis, hogy azok, akik online vagy telefonos alkalmazás segítségével rögzítik, mit ettek meg aznap, céltudatosabban fogynak. A feladat pedig cseppet sem olyan unalmas vagy megerőltető, mint amilyennek gondoljuk.

„Ez a szokás hozzájárul, hogy tudatosan étkezzünk – mondta el Jean Harvey, PhD, táplálkozástudományi vezető és professzor a Burlingtoni Vermont Egyetemen, az egyik tanulmány vezető szerzője. – Nem mellékes, hogy mielőtt belemártjuk a kanalunkat egy jó kis desszertbe vagy megeszünk egy csomag sültkrumplit, eszünkbe jut: ezt le kell majd írnom.”

„Bár számos ember megerőltetőnek érezheti az evésnapló írását, ám a tapasztalatok szerint minél többet alkalmazzák a naplózó applikációt, annál hatékonyabb a fogyás” – hangsúlyozta Gary Bennett, PhD, a Duke Egyetem pszichológia professzora, a másik tanulmány társszerzője.

iras_web

Természetesen maga az ötlet nem új – hiszen evésnaplót már korábban is írtak emberek -, ám mióta léteznek kalóriafigyelő és étkezést rögzítő applikációk – például a Calorie King vagy a MyFitnessPal – nagymértékben bővült a választás lehetősége és népszerűbb lett az alkalmazásuk is.

A Duke tanulmányában Bennett és csapata véletlenszerűen választott ki 105 férfit és nőt, 21-65 éves kor között, akiket három csoportra osztottak – mindannyian a MyFitnessPal ingyenes verzióját használták. Az első csoport 3 hónapig rögzítette az evését, a másik egy hónapig, de elkezdték írni evésüket a következő két hónapban is. Ez a csoport hetente kapott órákat az egészséges étkezésről, akcióterveket és a visszacsatolást. A harmadik csapat súlyát és evését is vezette a naplóban 3 hónapon át, s szintén kapott heti órákat, akcióterveket és a visszacsatolást. Nem javasoltak nekik speciális étrendet, de tanácsot adtak az egészséges étkezést illetően és arra kérték őket, vezessenek evésnaplót.

Mindenkinek az volt a célja, hogy kezdeti súlyuk 5 százalékát veszítsék el a fogyás során a 12 hét alatt, s segítségképpen megkapták, mi a cél, hány kalóriát kell enniük naponta. Az applikáció erre automatikusan emlékeztette is őket.

A kutatók begyűjtötték az adatokat a fogyásnak indult emberek súlyáról az elején, 1 hónap, majd 3 hónap után – majd újabb 3 hónappal később, miután a tanulmány már véget ért. Az utóbbi ideje alatt egyébként az applikáció és az evésnapló alapján szereztek információkat.

dieta

Átlagosan, a résztvevők 42 évesek voltak, 32-es testtömeg-indexel (BMI), ami túlsúlyosnak számít. A BMI-k azonban 25-45 között változtak. A 3 hónap után 76 ember maradt a tanulmányban.

Mindhárom csoport megközelítőleg ugyanakkora súlyt veszített – mondta el Bennett. Azoknak, akik csak az applikációval figyelték az étkezésüket, átlagban 2,25 kilós volt a fogyásuk, azoknál, akik először súlyukat követték, majd hozzáadták az evésnaplót is, kb. 2,72-őt fogytak, s akik mindkét módon követték étkezésüket, több mint 2,72 kilóval lettek kevesebbek. Egyesek ennél többet fogytak.

Senkinek a stratégiája nem volt azonban sokkal jobb, mint a másiké, amíg követték evésüket és súlyukat.

Kiderült azonban, hogy a tanulmány lezárását követően azok tartották meg a súlyukat jobban, akik a súlyukat és az evésüket is naplózták: átlagosan 3,17 kilót veszítettek. A többiek a 2,25-ös fogyás átlagot tartották fenn. A csak applikációt használók körében átlagosan kicsit több mint 1,8 kilós volt a súlyvesztés.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.