Veszélyes kombó: magas vérnyomás és prediabétesz

A magas vérnyomás és a prediabétesz együttes jelenléte sokkal komolyabb veszélyt jelent a szervezetnek, mint külön-külön.

Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa az összefüggésekre hívta fel a figyelmet.

Az együttes jelenlét veszélyes

Egy új tanulmány az enyhén emelkedett vércukorszint és a magas vérnyomás összefüggéseit vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a prediabétesz önmagában nem emeli a szív-érrendszeri betegségek kockázatát. Ellenben ha az emelkedett vércukorszint mellé magas vérnyomás is társul, jelentős növekedés következik be a súlyos szívkoszorúér-betegségek és a szív-érrendszeri történések terén.

A kutatást vezető kínai Dr. Jian-Jun Li professzor a Hypertension c. szaklapban megjelent publikációjában megmagyarázza, hogyan eredményezhetnek az egyes állapotok együttesen sokkal rosszabb eredményt. Az szakértők szerint olyan ez, mint egy repedés az úttesten: sem egy nagy vihar nem teszi túlzottan veszélyessé, sem az, ha nehéz járművek haladnak át rajta. De ha a nehéz járművek áthaladása és a nagy vihar együttesen történik – ez már komoly kockázatot jelenthet arra, hogy egyszer csak hatalmas lyuk keletkezik a repedésből.    

A két egészségi állapot pedig a tekintetben függ össze, hogy mindkettő erősen befolyásolja az erek állapotát. Ráadásul a prediabétesz és a hipertónia is növeli a stroke kialakulásának esélyét, ami világszerte a második vezető halálok.

Honnantól magas a vérnyomás, hol a cukorbetegség előszobája?

Az új amerikai protokoll szerint már a 130/80-as vérnyomás is magasnak számít, szemben a világ többi részén még mindig érvényben lévő 140/90-es értékkel. A Magyar Hypertonia Társaság magas normális vérnyomásnak nevezi a 130-139 közti szisztolés vagy a 85-89 közti diasztolés értéket. Állásfoglalásuk szerint I. fokozatú enyhe hipertóniáról beszélünk, ha 140-159 vagy 90-99 hgmm-t mérünk. 

A prediabétesz egy ideig nem okoz tünetet, sőt a vércukorszint is normális marad, mivel a szervezet a szokásosnál nagyobb mennyiségű inzulint termel, hogy ellensúlyozza az inzulinrezisztenciát. Viszont ha a több éves túlműködés során kimerül a hasnyálmirigy, megjelenik a II-es típusú diabétesz. Ezért is fontos időben észrevenni ezt az állapotot, hiszen megfelelő életmódváltással megelőzhető, de legalábbis kitolható a szerv kimerülése. Bár a prediabétesz legtöbbször nem jár tünettel, meddőség, elhízás, száraz bőr, gyakori fertőzések, fáradékonyság esetén ajánlott a kivizsgálás.

Az összefüggés több irányú

A cukorbetegségről közismert, hogy emeli a vérnyomást. Ennek oka többek közt, hogy a diabétesz növeli a testben lévő folyadékmennyiséget, megváltoztatja az inzulinháztartást és csökkenti az erek rugalmasságát. Ez utóbbival összefüggésben az érelmeszesedés kialakulását, fokozódását is elősegíti, kis- és nagyér károsodást okoz, és ezzel a magas vérnyomás kialakulásának is rizikófaktora. Ráadásul a prediabéteszt /diabéteszt és a magas vérnyomás megjelenését is ugyanazok a rizikófaktorok segítik elő, mint például elhízás, mozgáshiány, egészségtelen szokások. 

Kutatások és az orvosi tapasztalat szerint is a két betegség együttes jelenléte ráadásul megsokszorozza olyan, súlyos szövődmények kialakulásának esélyét, mint a vesebetegség, a szem ereinek károsodása, a szívinfarktus és a stroke. Ha pedig a diabétesz és a magas vérnyomás mellé örökölt vagy életmódbeli tényezők is társulnak, jelentősen megnő az akár végzetes kimenetelű szív-érrendszeri történések kockázata. Ezen tényezők a mozgásszegénység, az elhízás, a családban halmozódó szívbetegség-hajlam, a stressz, a túlzott zsír- és sóbevitel, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és más, meglévő betegségek, mint alvási apnoé, vesebetegség vagy gyulladásos ízületi betegség.

Mit lehet tenni?

A prediabéteszben és a magas vérnyomásban van egy közös vonás: sokáig nem okoznak panaszt, így rejtve maradhatnak. Ezért aztán – bár esetleg már tudnak róla – sokan nem szednek gyógyszert, nem változtatnak az életformájukon” – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa.- Különösen veszélyes lehet ez már kialakult cukorbetegség esetén, hiszen itt már nem csak a diabétesz kezelése, de a vérnyomás rendezése is döntő jelentőségű. Az ilyen esetekben a gyógyszerelésnek is különösen körültekintőnek kell lennie, tekintetbe véve az alapbetegséget, az életkort, a nemet, a fizikai állapotot és esetleg más, jelenlévő rizikófaktorokat. Csakis az ilyen módon meghatározott és rendszeresen kontrollált kezeléssel lehet ugyanis a fenyegető kockázatokat mérsékelni, és megelőzni a súlyos, akár végzetes betegségeket.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.