A zsibbadó kéz és láb hátterében cukorbetegség is állhat

A végtagok zsibbadása igen gyakori panasz, melyet általában hosszabban kitartott, rossz vérkeringéssel járó testhelyzet okoz, és csupán pár percre jelentkezik. Amennyiben rendszeresen és huzamosabb ideig áll fenn a probléma, úgy alapos kivizsgálás javasolt, mivel gyakran komolyabb betegség tünete is lehet.

Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa szerint ugyanis gyakori, amikor cukorbetegséghez társuló szövődményt jelez a kéz-illetve a láb zsibbadása.

A cukorbetegség hosszú évekig felderítetlen maradhat

A 2-es típusú cukorbetegség egy olyan állapot, mely hosszú ideig, akár évekig is diagnosztizálatlan maradhat, mivel eleinte gyakran semmilyen tünetet nem okoz. Így sokszor véletlenszerűen derül fény a betegségre, melynek nagy veszélye, hogy ha már jó ideje fennáll a magasabb vércukorszint, akkor az az évek folyamán súlyos szövődményeket generálhat. A diabétesz sajnos szinte az egész szervrendszerre negatív hatást gyakorol, így a cukorbetegséggel küzdők igen nagy veszélynek vannak kitéve, pl. különböző szív-és érrendszeri problémáknak is.

Éppen ezért óriási jelentősége van a rendszeres szűrésnek, főleg azoknál, akiknél a cukorbetegségre hajlamosító kockázati tényezők fennállnak, (pl.: túlsúly, családban előforduló diabétesz, terhességi cukorbetegség, 50 év feletti kor, mozgásszegény életmód) hiszen a mielőbb megkezdett terápia a kulcsa a szövődmények elkerülésének.

A 2-es típusú cukorbetegség tünetei lehetnek:

  • fokozott szomjúságérzet/gyakori vizelési inger
  • lassan gyógyuló sebek
  • gyakori fertőzések
  • homályos látás
  • végtagok fájdalma, bizsergése, zsibbadása

Miért okoz a cukorbetegség kéz-és lábzsibbadást?

A végtagok zsibbadása és bizsergése gyakori panasz cukorbetegség esetén, és nem ritka, mikor ez a panasz vezeti el a beteget a diagnózishoz, majd a diabetológushoz. A tartósan magas vércukor értékek ugyanis idegkárosodást eredményezhetnek. Nemzetközi vizsgálatból ismert, hogy az újonnan felismert 2-es típusú cukorbetegek között nagy számban vannak olyanok, akiknél már a felismeréskor vizsgálattal kimutatható az idegi károsodás, az un. neuropathia.

Mi az a perifériás neuropátia?

Maga az állapot a végtagokon panaszokat okozó idegi károsodást jelent, és mivel ezek az idegek mozgató, érző és vegetatív funkciókat látnak el, ezért a probléma ezeknek a hibás működésében nyilvánul meg. A perifériás idegek károsodása az esetek többségében szimmetrikusan a lábakon jelentkezik. A cukorbetegek kezdetben bizsergésről, égő érzésről, valamint zokni-vagy kesztyűszerűen jelentkező érzéskiesésről számolnak be. Erős fájdalom esetén fájdalmas neuropátiáról beszélünk, mely társulhat a szenzoros vagy a motoros neuropátiához is.

Az állapot nagy veszélye, hogy a beteg előbb-utóbb nem képes érzékelni a fájdalmat (pl. vízhólyag, éles kavics a cipőben, vágás stb.), így a keletkezett seb igen könnyen elfertőződhet, és hozzájárulhat pl. fekély kialakulásához (a lábamputációk nagy része diabéteszes láb, diabétesz okozta fekély miatt válik szükségessé).

Lehet valamit tenni az állandó zsibbadás ellen?

Dr. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa elmondása szerint az első és legfontosabb lépés a vércukorszint normalizálása megfelelő terápiával. Emellett lehetőség van oki gyógyszeres kezelésre, és/vagy tüneti szerek alkalmazására. Szintén  fontos a lábak tisztán tartása, rendszeres ellenőrzése (a cipő ellenőrzése is fontos, nincs-e benne pl. kavics, jó-e a méret) Ezen kívül súlyosabb esetekben lehetőség van diabeteses cipő felírására is.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.