A cukorbetegség ellen az ARC kiállításon

„Te biztos nem vagy az?” című plakátjával a cukorbetegség korai felismeréséért és megelőzéséért először szerepel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány az ARC kiállításon.

Az ARC+ Hétköznapi csodák címmel idén a magyar civilszervezetek és a kreatív ügynökségek felé külön felhívással is fordultak a szervezők. Ugyanis a kiállításon plakáthelyeket biztosítanak azoknak az alkotásoknak, amelyek a legszellemesebben, legkreatívabban mutatják be valamely civilszervezet munkáját, vagy egy-egy hétköznapi csodának tekinthető, konkrét eseményét. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány óriásplakátját is bekerült a legjobbak közé.

Egy Csepp - ARC

A plakáthoz a számháború adta az ötletet. Az alapítvány ingyenes szűrésein évente több ezer ember vesz részt, így a mérést végző szakápolók sok ezer vércukorértéket mondanak ki, közölve az eredményt az emberekkel. Ahogyan a számháborúban, itt is felfoghatóak ezek az értékeket egyfajta „lelepleződésnek” azoknál, akik egyébként is tudják magukról, hogy rendetlenkedik a vércukorszintjük, de esetleg nem figyelnek oda eléggé. Ugyanakkor jelenthet vészjelzést is azoknak, akik korábban nem vettek részt szűrésen, és nem is sejtették, hogy a vércukruk magasabb a megengedettnél. Ha az érték megfelelő, akkor megnyugodhat a szűrésen résztvevő, és büszkén mutathatja a vércukormérőn megjelenő számokat.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország egyik legjelentősebb, a cukorbetegség terjedése ellen küzdő, nonprofit szervezete, mely 10 éve arra törekszik, hogy minél több ember ismerje meg a diabéteszt és annak veszélyeit. Országos elérésű programjaival szeretné a magyar társadalom figyelmét felhívni az egészségtudatos életmódra, mellyel számos krónikus betegség – köztük a cukorbetegség – kialakulása is megelőzhető. Ezúttal a plakáton keresztül üzen a látogatóknak.

A számok üzenetek azokak, akiknek eddig nem voltak ismereteik a betegségről, és azoknak is, akik tudják, hogy nincs rendben a vércukorszintjük, mégis elhanyagolták magukat vagy nem vették komolyan korábban az eredményt. A plakát címe: „Te biztos nem vagy az?” Bízunk benne, hogy nem csak a látvány tetszik majd a közönségnek, hanem a mondanivaló is eljut az emberekhez” – nyilatkozta Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozója.

A 15. ARC kiállítás Budapesten, az Ötvenhatosok terén szeptember 27-ig, 0-24 óráig ingyenesen látogatható.

Forrás: https://napidoktor.hu/