Akár az arcfesték – Mit takar a lepkehimlő?

Bár a neve különösnek hangzik, ez a főként kisgyermekeknél kialakuló fertőzés szintén himlő, mely megjelenésének formájáról kapta a nevét.

A lepkehimlőt több néven is ismerik az emberek. Pillangóvírusként is említik, szintén ezt a betegséget jelöli az erythema infectiosum megnevezés is. Az „ötödik betegség” szintén a lepkehimlő neve (a gyerekkorban előforduló leggyakoribb betegségek listáján ugyanis az ötödikként szerepel). 1799-ben már ismerték, a betegségről Robert Willan angol orvos és bőrgyógyász írt először.

Vírusfertőzésről van szó, amely az eritrovírus következménye. Számos nyelvben a lepkehimlő betegség jelentkezésének formájára utaló nevet adtak, mivel a vírus következtében lepke alakú arcpír alakul ki. A lepkehimlő tünete azonban nemcsak az, hogy az arc piros kiütéses lesz: a száj és orr körül is megjelenhet a pír, és akár a teljes test felületén is jelentkezhet, főként a lábakon és a karokon.

Mik a lepkehimlő tünetei?

A lepkehimlő tünetei idősebb korban – kamaszkorban és felnőtteknél – az ízületi fájdalom, amelyet az ujjakban, vállakban, csuklóban, a térdben és a bokában is tapasztalnak. Súlyosabb tüneteket csak akkor okoz a lepkehimlő, ha vannak bizonyos kockázati tényezők.

Például, ha a beteg hemolitikus anémiában szenved, ennek valamelyik betegsége súlytja, mint pl. az örökletes spherocytosis. Ilyenkor a lepkehimlő miatt csökken a fejlődő vörösvértestek száma, ez a betegség a reticulocytopenia.

A lepkehimlő terhességnél is veszélyes. Amennyiben a lepkehimlőt várandós nő kapja el, és terhessége első harmadában jár, kialakulhat ún. hydrops fetalis betegség, melynek következménye akár spontán vetélés is lehet.

eritemainfeccioso

A vöröses, lepke formájú kiütések általában elmúlnak hét-tíz nap alatt, de bizonyos esetekben megmaradhatnak 2 vagy 3 héten át is.

Másik ember megfertőzésének esélye csak akkor áll fenn, amikor a kiütések még meg sem mutatkoznak, tehát nehéz kiszűrni, hogy ki beteg. Cseppfertőzéssel lehet elkapni a kórt, vagy fertőzött vérrel terjed. Négytől akár 21 napig is lappanghat a vírus, ilyenkor fertőző a beteg. Mivel a betegség elsősorban kicsi gyermekeknél alakul ki, ebből következik, hogy elsősorban otthon és az óvodában, iskolában adják tovább a vírust: a szülőket, valamint a tanáraikat, gondozóikat fertőzik meg. Ők tehát a gyakori kivételek, hiszen a kór leginkább 5 és 15 éves kor között jellemző, és leginkább a téli illetve tavaszi időszakban alakul ki.

A betegség megállapítása nem igényel különösebb vizsgálatot – de ún. ellenanyag vizsgálattal kimutatható.

A lepkehimlő kezelése

Mivel enyhe lefolyású a betegség, legtöbbször magától elmúlik, a súlyosabb esetekben van csak szükség a lepkehimlő kezelésére. A tüneteket lehet csillapítani, de csak orvos által felírt gyógyszerrel szabad kezelni például a magas lázat, mert egyes népszerű készítmények szedése ilyenkor tilos!

Ha a bőr viszket, allergia ellenes szerrel lehet csökkenteni a viszketést, ehelyett azonban megfelelő az egyszerű házi praktika is: a szódabikarbónás öblögetés. Gyógynövényekkel és homeopátiával érdemes ilyenkor immunrendszert erősíteni, valamint C-vitaminokat szedni. Súlyos formák és szövődmények inkább azoknál jelentkeznek – ahogyan már feljebb is említésre került -, akiknek eleve van valamilyen alap betegségük. A betegség többnyire szövődmény nélkül gyógyul.

Forrás: