Vashiányos vasgyúrók

Azok a gyerekek, akik az első három életévükben nem kapják meg a szükséges napi 8 mg vasat, később problémákba ütközhetnek a tanulás terén.

Fejlesztő játékok, kifestők, dalocskák, és megannyi más módszer segít minket, hogy gyermekünket már kicsi korától ,,tréningezzük" az első nagy szellemi megpróbáltatásra, az általános iskola első osztályra. A jó iskolai teljesítmény megalapozásához azonban, nem csak a szellemi, de a valós, fizikai táplálékra is ugyanúgy oda kell figyelnünk!

Azok a gyerekek, akik az első három életévükben nem kapják meg a szükséges napi 8 mg vasat, később problémákba ütközhetnek a tanulás terén. A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2010-ben végzett hiánypótló kutatása szerint, hazánkban az egy és három éves gyerekek 35%-a nem kapja meg a számára szükséges vasat.

A hazai felnőtt lakosságra jellemző rossz táplálkozási szokásainkat gyermekeink is átveszik, ahelyett, hogy mi változtatnánk saját, rossz szokásainkon, illetve olyan speciális ételeket adnánk nekik, melyeket kifejezetten számukra fejlesztettek ki.

c12s8dy46

A vas, az emberi szervezet számára minden életkorban nélkülözhetetlen ásványi anyag. Amellett, hogy felhasználjuk a pajzsmirigyműködéshez, vérképzéshez, az idegrendszer és az agy fejlődésében, és működésében is nagy szerepet játszik.

Kisgyermekkorban a vashiányos táplálkozás, éppen ezért az agy és az idegrendszer fejlődését is befolyásolja, ezért a gyerekeknél a súlyos vérszegénység mellett, a későbbiekben akár tanulási nehézségek, sőt viselkedési zavarok is felléphetnek!

Az alacsony vasbevitel jelei nem jelentkeznek rögtön, hiánynak főleg hosszú távú következményei vannak. Sajnos, az utólagos vaspótlás a hosszan tartó, lappangó vashiány által okozott károkat már nem tudja helyreállítani, ezért fontos a kisdedkori vashiány megelőzése, mégpedig vasban dús táplálkozással!

Milyen ételeket adjunk egy és három éves kor közötti gyerekünknek, hogy megkapja a megfelelő mennyiségű vasat?

Semmiképpen nem felnőtt menüben kell gondolkodnunk, hiszen ebben a korban nem lehet a gyermek étrendje ugyanaz, ami szüleié. Figyelnünk kell arra, hogy olyan számukra gyártott élelmiszerekkel egészítsük ki a menüt, amelyek életkoruknak megfelelően, optimális arányban tartalmazzák a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, így a nélkülözhetetlen vasat is (pl. gyerekital).

x4hr3xew4

A tehéntejben nagyon kevés a vas, ráadásul a túl korai tehéntej adás fokozza az allergia és a cukorbetegség kialakulását, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a kicsi két-három éves kora előtt ne fogyasszon rendszeresen tehéntejet!

Ahhoz, hogy elkerüljük a vashiányt, egy éves kor felett helyettesítsük a tejet tejalapú gyerekitallal! Azt is érdemes megnéznünk, hogy a zöldségek, gyümölcsök, állati eredetű élelmiszerek mennyi vasat tartalmaznak. Természetesen, nem kell kicsi táblázatokkal futkároznunk a boltokban, hogy miben, mennyi vas található, ehelyett elég, ha megjegyezzük, melyek azok az élelmiszerek, melyekről köztudott, hogy vasban gazdagak.

Érdemes odafigyelnünk arra, hogy vannak olyan tényezők, amelyek befolyásolják a vas felszívódását és beépülését a szervezetbe. A vasban gazdag növényi élelmiszerekből (mák, olajos magvak, pisztácia, kesudió, brokkoli, aszalt sárgabarack, szárazbab, spenót, sóska) csak 5% vas szívódik fel, míg az állatú eredetű élelmiszerekből 15% (vörös húsok, máj, tojássárgája).

Forrás: