Számérzék?

Ha valakinél nem mutatkozik ösztönös érzék a számokkal kapcsolatban, az előrevetítheti, hogy az illetőnél később tanulási nehézségek jelentkezhetnek a matematika tantárgy terén.

A kutatók hetvenegy kilencedikes gyereket vizsgáltak tíz éven keresztül, és arra voltak kíváncsiak, ösztönösen milyen a viszonyuk a számokkal. Ezt olyan feladatokkal ellenőrizték, hogy például meg kellett tippelniük, hány pöttyöt látnak egy lapon, anélkül, hogy megszámolták volna azokat.

A kutatók ezután négy csoportba osztották a kísérletben résztvevőket: az egyikbe azok tartoztak, akiknél a tíz év során tanulási nehézségek jelentkeztek matematikából, a másikba az átlagon alul, a harmadikba az átlagosan, a negyedikbe pedig az átlagon felül teljesítők. Megfigyelték, hogy az első csoportba tartozók voltak azok, akik jelentősen rosszabbul teljesítettek a pöttyök megbecsülése terén.

szamologep

„Egyes gyerekeknek feltűnően kevés érzékük van a számokhoz, és szerintünk nekik később komoly nehézségeik lesznek a matematika tantárggyal.” – fejtette ki Michele Mazzocco, a Kennedy Krieger Intézet Matematikai Képességeket Fejlesztő Projektjének igazgatója. Az iskolások 14 százalékának, bár más tantárgyakban általában jól teljesítenek, folyamatosan gondjuk van a matematikával.

„A szülők és a tanárok felé az a legfontosabb üzenete mindennek, hogy a gyerekek nagyon különbözőek a számokhoz való viszonyulás terén, így nem is képesek egyformán teljesíteni a matematika területén, egyeseknek sokkal több, vagy másféle gyakorlása van szükségük. Ugyanakkor abba a csapdába se essünk, hogy ha egy gyerek rossz matekból, rögtön ráfogjuk, hogy nincs érzéke a számokhoz, hiszen ez csak egy lehetséges ok a sok közül” – tette hozzá Mazzocco. A tanukmány a  Child Development című lapban jelent meg.

Forrás: