Több játék, több mozgás

Egy új tanulmányból az derült ki, hogy aki több játékszer közül válogathat, az intenzívebben és többet mozog, és ez különösen a lányokra igaz.

A tanulmányt Denise Feda vezette a Buffaloi Egyetemről. 36 gyereknek adtak háromféle mennyiségű játékszert. A 8-12 éves gyerekek 1, 3 és 5 játék közül választhattak, és egy órán keresztül vizsgálták játék közben a szívverésüket, valamint az aktivitásukat. A játékkal töltött összes idő 95 százalékkal növekedett azoknál, akiknek 3 vagy 5 játékot kínáltak fel. A nemek közt is eltérés mutatkozott. A lányok intenzívebben játszottak ugyanannyi választási lehetőség mellett, mint a fiúk.

football

A gyerekeknek és a kamaszoknak legalább napi egy órát kellene mozgásos tevékenységgel tölteniük, javasolja az Amerikai Sportorvos Szakkollégium (ACSM). A tanulmány szerzői úgy vélik, eredményeik hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ez elérhetővé váljon a gyerekek számára. „A tanulmány eredményei jelentősek, különösen, ha számításba vesszük az országot sújtó, járványszerű gyermekkori elhízást.” – mondta Feda. „A felnőttek, akik szeretnék, hogy gyermekük minél többet mozogjon, számba kell vegyék gyermekeik játék arzenálját. Elsősorban a lányok esetében hasznos, ha vásárolnak még 1-2 aktivizáló darabot. Őket is lehet motiválni, egyszerűen azzal, hogy több választási lehetőséget kínálunk fel nekik.”

A kutatás azonban nem zárta ki annak torzító hatását, hogy a több játékkal rendelkező gyermekek csak azért mozogtak többet, mert az összeset ki akarták próbálni az adott idő alatt. Amennyiben ez igaz, a projekt célja értelmét veszíti, hiszen az első rövid időszak után a különbségek kiegyenlítődnek. Az eredményeket az ACSM éves gyűlésén tették közzé, de nem olyan részletességű, mint a szakmai lapokban megjelenő kutatási anyagok.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.