A gyermeki agresszió

Kutatók arra keresték a választ, hogy az antiszociális viselkedésformákat a gének befolyásolják-e elsődlegesen.

A Psychological Medicine című folyóiratban ismertetett vizsgálat Olyan gyerekeket hasonlított össze, akiket vér szerinti szüleik neveltek illetve lombikbébiként születtek. "A vérrokonoknál is felfedezték a depresszió és agresszió megjelenésének összefüggéseit, de azoknál a családoknál is, ahol a szülők nem a saját vérükből származó gyerekeket nevelték." – nyilatkozta Gordon Harold, az Otagoi Egyetem professzora, a kutatás vezetője.

 

"Míg a gyakori genetikai faktorok, például az öröklődő gének magyarázhatják a hasonlatosságot a vérrokonok esetében, a másik csoportnál ez nem állja meg a helyét, mivel nincs a gyermek és szülő között genetikai kapcsolat. Ez arra utal, hogy a környezet, amiben a gyerek nevelkedik, az adhat magyarázatot arra, hogy a tünetek miért jelennek meg a következő nemzedékben is ott is, ahol a genetikai tényezők nem okolhatók a folyamatért."

shutterstock_32059516229480

Harold professzor, aki az egyetem gyermekekkel és családokkal kapcsolatos kutatásait vezeti, elmondta, hogy vizsgálatukból kiderült: a kegyetlen szülői bánásmód elősegíti a gyermeki agresszió kifejlődését. "Az eredmények üzenetet hordoznak minden szülő számára – azoknak is, akik nem állnak vérrokonságban a gyerekeikkel.”

 

„Ahelyett, hogy kizárólag a biológiai szülőktől örökölt géneket hibáztatnánk a gyerek viselkedéséért, érdemesebb körülnézni a környezetükben, hogy megértsük, egyes gyerekeknél miért alakul ki viselkedészavar, másoknál meg miért nem." A tanulmányban ezer család vett részt, akik négy-hat éves gyerekeket nevelnek az Egyesült Királyság és az USA területén. Három éven át követték őket nyomon.

Forrás: