Öt tipp, hogy jöhessen a baba

Tipp-topp tippek teherbeeséshez. Eljön az az időszak, amikor szeretnénk már simogatni a gömbölyödő pocakunkat. Mi történik akkor, ha nem olyan egyszerű, mint ahogy elterveztük?

Egy nő két dologért képesek bármit elkövetni. Elsőször azért, hogy a terhességi teszt negatív legyen, majd azért, hogy pozitív. Természetesen nem kell kétségbe esni, ha a bébi nem a mi terveinknek megfelelően akar megfoganni. Ez az öt tipp biztosan hasznos lesz a babagyártás alatt.

Mi folyik itt?

A legjobb, ha semmi. A szakértők azt javasolják, kerüljünk minden folyadékot a babagyártás folyamán. Ez azt jelenti, hogy el kell búcsúznunk a fürdőszobai szextől, sőt a hölgyeknek le kell mondaniuk az orális élvezetekről is.

A síkosító szintén szerepel a feketelistán, mivel egy részük spermicid hatású. Ha mindenképpen szükséges a használata, válasszunk a vízbázisú termékek közül.  Ezek betartása feltétlenül szükséges, mivel a cél az, hogy mindinkább elősegítsük a spermák célba érését.

jó szex2

Kötelező elem?

A babaproject során sokan elkövetik azt a hibát, hogy az együttlét egyetlen céljává a fogantatás válik. Emiatt viszont egy idő után a szex olyan lesz, akár a házimunka. Már csak az számít, hogy minden a helyére kerüljön. Fontos, hogy tényleg átéljék és élvezzék a párok az együttlétet. Tehát különös figyelmet kell fordítani az előjátékra is.

Tökéletes időzítés

Az egyik legfontosabb mind közül, hogy tisztában legyünk azzal, mikor van peteérésünk. Ennek megállapításához már kaphatóak tesztek a patikában azoknak a hölgyeknek, akik nem szeretnék a véletlenre bízni és saját maguk megállapítani. Szakértők szerint a legtökéletesebb időszak a teherbeesésre, ha három-négy nappal az ovuláció előtt megkezdjük a munkát.

Ne pózolj!

Tévhit, hogy a nyakatekert pozitúrák elősegítik a teherbeesést. Ha választanunk kell, törekedjünk arra, hogy az együttlét minél több élvezetet nyújtson. A kutatási eredmények ugyanis nem mutatták ki, hogy bármelyik pozíció jobb lenne a másiknál. Tehát elsősorban az általunk kedvelt gyakorlatokkal próbálkozzunk, ahelyett, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat.

szex115

Esemény utáni

Segítsünk be a gravitációnak. Az együttlétet követően töltsünk még legalább húsz percet az ágyban hanyatt fekve. Nincs szükség különleges segédeszközökre sem a tökéletes pozíció eléréséhez. Elegendő egy párnát a popsink alá csúsztatni, hogy besegítsünk a természetnek.

Ezek az apró praktikák és az egymásra való odafigyelés megkönnyítheti minden pár dolgát, ha úgy érzik itt az ideje a család bővítésének és szeretnék már a karjukban tartani az új jövevényt.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.