Almakúra, fogyókúra!

Az almakúrával elérhetünk súlycsökkenést (kb. 3-5 kg három hét alatt), zsírégetést, étvágycsökkenést,méregtelenítést, salaktalanítást, az emésztés javulását, és az idegrendszer felfrissülését is.

Kinek ajánlott az almakúra?

Az almakúra ajánlható azoknak, akik önfegyelemmel tudnak fogyni és akik a természetes módszerek hívei. Ezenkívül azoknak, akik emésztési zavarokkal küszködnek (székrekedés, puffa­dás, gyulladások- esetén), máj- és epebetegségben, anyagcsere-betegségben szenvednek (magas vérnyo­más, magas vérzsírszint, köszvény elhízás esetén). Természetesen jót tesz a diéta azoknak is, akiknek bőrpanaszuk van (aknék, ekcéma, pszoriázis), allergiásak, gyenge az immunrendszerük, vagy ízületi betegek.

A módszer lényege

A kúra előnye, hogy nem jár semmi komolyabb megkötöttséggel, nagyon egyszerű a megvalósítása, és kevés előkészülettel jár. Kevésbé terheli meg a szervezetet, a megvonási tünetek szinte észrevétlenek maradnak, így munka mellett is könnyebb elvégezni, mint más méregtelenítőkúrákat. Ha először végezzük a kúrát, célszerű egyúttal testi-lelki ellazulással és regenerálódással egybekötni.

A kúra előtt

– Egy héttel a kúra előtt hagyjuk abba az élvezeti szerek: a kávé, a tea, a cukor és az alkohol fogyasztását, együnk kevesebb húst és zsíros ételt, és táplálkozzunk minél több friss, nyers gyümölccsel meg zöld­séggel.

– Ne együnk kenyeret vagy főzött szénhidrátféleséget (pl. tésztafélét vagy rizst).

– Pihentessük izmainkat forró fürdőben.

alma18

Az almakúra

Reggeli előtt igyunk meg egy nagy pohár vizet – ez csökkenti a gyomor savtartalmát.

– A reggelit lassan, jól megrágva együk meg.

– Kétóránként készítsünk kisebb fogásokat. A kiválasztott élelmiszert minél többféle formában fogyasszuk.

– Az étkezések között igyunk vizet, gyógy- vagy gyümölcsteát, amelybe most a változatosság kedvéért ne tegyünk cukrot vagy mesterséges édesítőt. A közönséges zöld vagy fekete tea, kávé vagy szénsavas italok fogyasztását kerüljük, valamint tartózkodjunk a dohányzástól és az alkoholtól.

– Fontos naponta legalább egyszer megfürödni, hogy a bőrön keresztül távozó méreganyagokat lemossuk.

– Felkereshetünk ilyenkor szaunát vagy gőzfürdőt. Végezzük el az erre a napra tervezett kéz- és lábápolásunkat. A szépségmaszkok kipróbálása is sorra kerülhet.

– Együnk minél többet a választott gyümölcsből vagy zöldségből, készítsük el azt változatosan. Csináljunk jégbe hűtött gyümölcslevet víz és jégkockák hozzáadásával, majd szórjuk meg az egészet fűszerrel (korianderrel, kakukkfűvel, zsályával, rozmaringgal).12113– Ne felejtsünk el vizet inni az egész nap folyamán.

Amennyiben bolti gyümölcslé mellett döntünk, olyan legyen, amelyik kevés adalékanyagot (és hozzáadott cukrot) tartalmaz. Ekkor is csak bő vízben felhígítva fogyasszuk, mert a tömény gyümölcslé inkább elvonja a folyadékot a szervezetből, mintsem pótolja.

– Nem valószínű, hogy bármi kellemetlent éreznénk egy ilyen kúra folyamán, ha mégis – ne aggódjunk. A fáradtság természetes állapot, amikor az elme pihenni kezd; a fejfájás pedig valószínűleg koffein-hiány következménye. Igyunk sok vizet, pihenjünk.

– Este nyolc óra körül valószínűleg már elálmosodunk, mivel a szervezet igyekszik kihasználni a régóta áhított pihenés örömeit. Álljunk ellen a megszokásnak, és senkit ne hívjunk fel telefonon, ne tervezzünk házon kívüli programot. Ez a nap csak a miénk. Az utolsó étkezés után körülbelül egy órával készítsünk fürdőt, majd pihentessük tag­jainkat 20 percig a meleg vízben, vagy zuhanyozzunk több alkalom­mal. Bújjunk ágyba valamilyen olvasnivalóval. Valószínűleg nem lesz gondunk az elalvással.

gyumolcsok10 Olvass még több cikket a gyümölcsökről!

A kúra után

– Lassan lépjünk ki a méregtelenítőkúrából. Álljunk ellen a kísértésnek, és ne óriási villásreggelit készítsünk, az lerombolná az előző napi eredményeket. Még egynapos kúra után is valószínű azonban, hogy nem vágyunk olajos, zsíros ételekre. Készítsünk egy tál gyümölcssalá­tát.

Lassan szokjunk vissza a többi ételféleséghez, és legalább néhány na­pig – ha lehet, még tovább – tartózkodjunk a teától, a kávétól és az alkoholtól.

Az almakúra leírása

1. hét – Délig csak alma fogyasztása, délben és este növényi táplálék.

2. hét – Délig alma fogyasztása, ebéd növényi táplálék, vacsora helyett alma.

3. hét – Csak alma + citromos víz szomjúság esetén.

Napi ötszöri étkezéssel összesen két-három kilogramm alma fogyasztása javasolt. A ciklusok rövidíthetők, ajánlható a vegyszermentes Idared vagy Golden alma. Az alma héját és magvát is meg kell enni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.