4 tipp, hogyan fogyhatsz házimunka közben

Takarítani muszáj, némi fogyás pedig szinte valamennyiünkre ráfér. (Tisztelet a kivételnek!) Hogyan ötvözzük a kettőt? Házimunka közben is lehet fogyni!

A házimunka előnyei

Munka után fáradtan hazaérve még közel sem jött el a pihenés ideje. A lakás szalad, nincs meleg étel sem az asztalon, hacsak hazafele be nem szereztünk némi elemózsiát egy étteremből. Miután letudtuk az összes kötelező körünket, nem dőlhetünk hátra a kanapén bűntudat nélkül, hiszen összesítve a zsúfolt napunkat, rá kell, hogy jöjjünk, ma sem mozogtunk. Hacsak a lépcsőzés és a busz után rohanás, vagy a zebrán, a pirosan villogó jelzésen átfutni nem számít annak. Szerencsére van megoldás a házimunkára és a fogyásra is.

Kellemest a hasznossal

Helyesebben fogalmazva: a szükséges rossz és az érte járó jutalom. Kevés ember szeret takarítani, pedig ahogy mindennek, ennek is meg van a jó oldala. Vegyük sorra őket! Az sem elhanyagolható szempont, hogy csillogni-villogni fog a lakásunk és a kellemes környezetben mindenki közérzete jobb.

Viszont ennél még többet kamatoztathatunk a dologból. Itt az ideje, hogy felhívjuk rá a figyelmet: a házimunka kalóriát éget el, és ezt fokozni is lehet. A speciális fogyókúrához pedig itt van néhány ötlet.

Leszámolás a porral

Hölgyek, urak jó, ha tudjuk, hogy a porszívózás a teljes testet átmozgatja. Lehetőleg váltott karral mozgassuk a szerkezetet és a szabad kezünkkel tartsuk a masinát, ahelyett, hogy csak húzzuk magunk után.

Nyújtózások, guggolások és a bútordarabok folyamatos átpakolásával kellemes testmozgásnak nézünk elébe. Ugyanígy fogyaszt és átmozgat a szobák legfelső polcainak és legapróbb zugainak portörlése.

Lássunk tisztán!

Persze vétek lenne tétlenül ücsörögni és újságot olvasni, miközben a mosógép dolgozik. Remek alakalom ez arra, hogy tisztára mossuk az ablakot. Ha aprólékosan végezzük a feladatot, az izomláz a karokban garantált.

Locsolás

A virágok otthonossá varázsolják a lakásunkat, ráadásul nem csak lelki, hanem testi egészségünkre is jó hatást tesznek. Mindehhez nem kell más, mint egy nagy öntözőkanna teli vízzel és minél több, magasra elhelyezett virág. Súlyemeléssel egybekötött nyújtózás, ami kiegészül comberősítéssel, ha eleget mászunk fel és le a létráról, vagy székről.

Kezdjük a mosással!

No nem a ruhák tisztítására kell gondolni. Egy sokkal elhanyagoltabb terület, a függöny mosása. Ezt a feladatot tekinthetjük a bemelegítésnek. A kellékek gyakorlattal egybekötve: létra előkeresése, majd helyreállítása a karizmok erősítésével.

 takaritas

A fokok megmászása a popsit és a combokat energizálja be, majd a csipeszek kikapcsolásával, vagyis nyújtózkodással zárul a gyakorlat. Rövid idő elteltével – amint lejárt a mosógép – a feladat ismétlődik.

Még ha nem is elegendő ennyi mozgás a kitűzött cél eléréséhez és a fogyáshoz, ne higgyük, hogy nincs ránk jó hatással. Hozzáállás kérdése csupán, hogy a ránk váró feladatokat milyen vehemenciával oldjuk meg. Tehát ha a takarításból sportot űzünk, nagyobb kedvvel fogunk edzeni is, hogy a fogyás garantált legyen.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.