Két lángosrekord született!

Két lángosrekord is született szerdán Zánkán: 300 centiméter átmérőjű lángostésztát nyújtottak, amellyel megdöntötték az eddigi rekordot, és felállították a legtöbb, egyszerre, egy edényben kisütött lángos rekordját.

Az Új Nemzedék Központ lakóinak szervezett szerdai rendezvényen a háromméteres lángostésztával megdöntötték a 2008-ban Mezőhegyesen felállított Guinness-rekordot – közölte a szervezők nevében Frikton Ildikó márkamenedzser. Egy másik új rekord is született: a korábbi csúcsot produkáló csapat segítségével, 115 darabbal felállították a legtöbb, egyszerre, egy sütőedényben kisütött lángos rekordját.

Az óriáslángos tésztájának elkészítéséhez 15 kilogramm lisztet, 0,75 kilogramm élesztőt, 3 kilogramm burgonyát, 7 liter vizet és 0,4 kilogramm sót használtak fel a készítők. A rekordméretű nyers lángostésztát végül egy 50 centiméter mély, 3,5 méter átmérőjű, külön a kísérletre legyártott hatalmas sütőedénybe emelték, mely 1200 liter forró olajjal volt megtöltve.

Bár a tészta a fordítás következtében nem sült ki egyben, a kinyújtott nyers lángostészta megdöntötte a 250 centiméteres eddigi rekordot – közölte Frikton Ildikó.

Forrás: