8 étel az infarktus ellen!

A nagy görög szigeten halnak meg a legkevesebben szív- és érrendszeri betegségekben, amelyek megelőzésében nagy szerepe van a kíméletes, stresszmentes életmódnak.

Európában a krétai emberek várható élettartama a leghosszabb. Javítja az esélyeiket a sok testmozgás, és a linolénsavban gazdag étrend. Amerikai kutatók tíz éven keresztül világszerte vizsgálták, hogy a lakosságból (100 000 főre számítva) hányan haltak meg infarktusban, és szívkoszorúér-betegségben.

A negatív rekordot nagy fölénnyel érte el Kréta szigete, ahol 100 ezer ember közül mindössze 9 halt meg a világszerte oly sok áldozatot szedő szívbetegségben, pedig az itt élők koleszterinszintje meglepő módon nem is tér el lényegesen a más európai országokban élőkétől.

dio

A vizsgálat nyomán a kutatók immár a rendkívüli védettség okát kezdték keresni, remélve, hogy a titok megfejtése segítheti a fejlett országok első számú közellenségével folytatott harcot. Kutatásaik eredményeként meg is találták a védőanyagot, ami nem más, mint a többek között a különböző (dió-, szója-, oliva- stb.) olajokban megtalálható linolénsav.

Fény derül a titokra!

Kiderült, hogy ezt a telítetlen zsírsavat az 50 éven felüli krétaiak vére háromszor nagyobb mennyiségben tartalmazza, mint például a hollandoké, s ezt speciális étrendjüknek köszönhetik. Naponta fogyasztanak linolénsavat tartalmazó vad- és gyógynövényeket (gyermekláncfüvet, cikóriát stb.), és egyik kedvenc eledelük az éti csiga, amely szintén gazdag linolénsavban.

Az életbiztosításnak nevezett krétai étrendnek nyolc fontos eleme van, amelyet naponta (vagy heti rendszerességgel) fogyasztanak. Az európai országok többségében természetesen csak kisebb-nagyobb hiányosságokkal követhető a speciális krétai diéta, hiszen minél északabbra megyünk, annál kevesebb vad- és gyógynövényfaj terem, a csigát pedig – ha mégoly gazdag is linolénsavban – kevesen kedvelik.

Hazánkban is elérhető

Magyarországon is hozzáférhetők azonban olyan élelmiszerek, amelyeket a természet alaposan ellátott a krétai „csodaszerrel”. Ilyen elsősorban a repceolaj – a colza magyar megfelelője -, a szójaolaj és egyes tengeri halak.

olaj21000

Sok linolénsavat tartalmaz a dió és a búzacsíra, kevesebbet a tarkabab. Minthogy a szív- és érrendszeri betegségek hazánkban vezető halálokként szerepelnek, s a várható élettartam tekintetében (férfiak 65,3, nők 74,5 év) szintén a sor végén kullogunk, érdemes ezeket az élelmiszereket beiktatnod az étrendedbe!

Miből, mennyit?

  • Olaj: a colzának nevezett növényi olaj vagy olívaolaj – naponta 3 evőkanál
  • Gabonafélék: reggelire péksütemény vagy müzli, kenyér minden étkezéshez, valamint rizs (naponta 40 dkg)
  • Száraz zöldségek: bab, borsó, lencse – három napra elosztva, hetente 20 dkg (nyers súly)
  • Friss zöldségek: naponta 20 dkg
  • Gyümölcs: naponta 45 dkg
  • Sajt és joghurt: naponta 5-10 dkg
  • Vörösbor: naponta 2-3 pohár

Forrás: MTI