Mennyi a sok cukor?

Japán és amerikai kutatók legújabb tanulmánya szerint az eddigi maximálisan ajánlott napi cukorbevitel is növeli a szív- és érrendszeri betegségek a kialakulásának a kockázatát.

A Központi Táplálkozási Útmutató azt javasolja az amerikaiaknak, hogy az elfogyasztott cukor a napi kalória bevitel maximum 25 százalékát tegye ki. Ez azonban amellett, hogy soknak tűnik, az orvosok véleményét is megosztja. A japán kutatók és a California Egyetem tudósainak tanulmányából ugyanis kiderült, hogy azok a felnőttek, akik sok cukrot fogyasztanak, jelentősen növelik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. A tanulmányba 48, tizennyolc – és negyven év közötti felnőttet vontak be, akiket megkértek, hogy a vizsgálat előtt öt héttel jelentősen korlátozzák a cukorbevitelüket.

shutterstock_72564226

Ez után két héten keresztül a napi kalória bevitel 25 százalékának megfelelő olyan cukrot kellett fogyasztaniuk, mint például a fruktóz, a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirup, vagy a glükóz. Ezután a kutatók megállapították, hogy az önkéntesek vérében megemelkedett az LDL koleszterin, a triglicerid valamint az apoliprotein-B fehérje szintje – vagyis azoknak a komponenseknek az aránya, amelyek érelmeszedésre hajlamosítva növelik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát.

"Az új eredmények azt mutatják, hogy azoknál, akik napi 25 százalék hozzáadott cukrot fogyasztanak – mint például a fruktóz vagy a glükóz – ezek a különböző kockázati faktorok együtt fokozzák az érrendszeri betegségek kialakulásának az esélyét" magyarázta a Kimber Stanhope, a kutatás vezetője. Az új eredmények fényében az American Heart Association most azt javasolja, hogy a napi hozzáadott cukor bevitele az étkezések során ne haladja meg a napi kalóriamennyiség öt százalékát sem.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.