Tovább élhet, aki több rostot eszik

A több rostot tartalmazó étrenden élő emberek kisebb kockázattal halnak meg szív- és fertőző, illetve légzőszervi betegségekben.

A rákbetegségek kockázatának csökkenését a kutatók csak a férfiaknál állapították meg, nőknél nem találtak kapcsolatot a több rostfogyasztás és a rák miatti halálozás között. Egy átlagos amerikai felnőtt napi 15 gramm rostot eszik, holott a jelenlegi egészségügyi ajánlások szerint a nőknek 25, a férfiaknak pedig 38 grammot kellene fogyasztaniuk. Ezer kalóriának megfelelő ételbe-italba 14 gramm rostot érdemes beilleszteni.

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban ismertetett nagyszabású tanulmányban 388 ezernél több, 50-71 év közötti amerikait követtek nyomon kilenc éven át. Kiderült, hogy azoknak a férfiaknak és nőknek, akik a legtöbb rostot iktatták étrendjükbe, 22 százalékkal kisebb volt a halálozási kockázatuk.

A vizsgálatba bevont emberek 1995-ben és 1996-ban töltöttek ki kérdőíveket étkezési szokásaikról.

Ebben 124 élelmiszerről kellett megbecsülniük, hogy milyen gyakorisággal szerepel étlapjukon. Kilenc év elteltével a résztvevők közül 31 ezer ember nem élt már. A halálokokat az országos regiszterekből, egészségügyi feljegyzésekből állapították meg a kutatók.

Az adatok értékelésénél más kockázati tényezőket is figyelembe vettek, így a testsúlyt, iskolázottsági szintet, dohányzást és az általános egészségi állapotot, és még így is alacsonyabb kockázata adódott a halálozásnak azoknál, akik több rostot ettek.

A nagy rosttartalmú ételek csökkentik a diabétesz és a szívbetegségek kockázatát, mert hatásukra javul a vércukor- és koleszterinszint, a vérnyomás, sőt a gyulladásos folyamatok is.

kenyer12 Tönkölybúza kenyér élesztő nélkül

Feltételezik, hogy a rostok megkötik a szervezetben a méreganyagokat, és segítik azok gyorsabb eltávolítását. A daganatos betegségek esetében csak a férfiaknál csökkentette a halálozási kockázatot a több rost fogyasztása, vélhetően azért, mert náluk gyakoribbak az étkezéssel összefüggésbe hozható ráktípusok.

Rostokat tartalmaznak a gyümölcsök és zöldségek is, ám a legjobb hatást a gabonákból származó rostanyagoknál tapasztalták a tanulmányban. A teljes kiőrlésű gabonák ugyanis a rostokon kívül sok vitamint és ásványi anyagot is tartalmaznak.

A tanulmány szerzői azt javasolják, hogy első, könnyű lépésként a fehér kenyeret váltsák fel teljes kiőrlésű gabonából készült kenyérre azok, akik túl kevés rostot fogyasztanak.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Jáger László

    Nem hiszek az ilyen csodaszerekben…
    Maradok inkább az eddig használt étrendem mellett!!!
    Már +bocsáss!!
    Addig élek mig a szervezetem akarja…
    barátilag
    J.L.