Takarító és postás egyben!

Az inhalálás – köznyelven gőzölés -, az őskor óta ismert gyógymód. Használják heveny légúti megbetegedésekre, de az idült légzőszervi betegségek kezelésére is kiváló módszernek bizonyul!

Gyerekkoromban, ha anyám az asztalhoz ültetett és törölközőt vett elő, bármilyen beteg is voltam, már bújtam is az ágy alá. Nem törődtem én egészséggel, gyógyulással, csak a diapulmon hasító illata előli menekülés foglalkoztatott.

Az egyedüli megkönnyebbülést az jelenthette, ha jó anyám kamillát vagy sót vett elő az undok injekciós üvegcsék helyett. Akkoriban, az illóolajokat mécsesekbe öntögették az ünnepi hangulat fokozása érdekében, gyógyhatásukkal pedig senki nem foglalkozott.

kamilla2

Pazar választékból szemezhettünk. Volt fenyőillatú és fenyőillatú. Később persze más illóolajak is megjelentek, és kitágították az inhalálás felhasználási területeit. Ennek köszönhetően ma már célirányosabban választhatjuk a számunkra legideálisabbat közülük, de lépjünk kicsit vissza az alapokhoz! Legfontosabb megismernünk a gőzölés technikáját és hatásmechanizmusát!

 

Hogyan is folyik tehát az inhalálás?

– Forraljunk vizet! (Fontos, hogy a víz felforrjon, hogy a párolgás során a benne levő klór kicsapódjon, így azt nem lélegezzük be!)

– Töltsük egy tálba a gőzölgő vizet!

– Ha illóolajat vagy más terápiás készítményt használunk, adjuk a vízhez!

inhalalas_1

– Válasszunk egy minél nagyobb méretű törülközőt, borítsuk fejünkre, így hajoljunk a tál fölé! A fürdőlepedőt még ne borítsuk a tál köré, hogy idejekorán észleljük, ha esetleg túl forró lenne a pára, vagy az illóolaj kellemetlen érzést kelt bennünk. Így biztosan egyik sem éri arcunkat túlzott mértékben. (Vigyázat! A forró tál megégetheti testünket, vagy karunkat!)

– A törölközővel fogjuk fel a felszálló gőzt! Ha túl forrónak érezzük, időnként emeljük meg a törölközőt!

– A felszálló párát mély lélegzetvétellel szívjuk fel, körülbelül tizenöt percig!

Hogyan működik?

A gőzölés hatásmechanizmusa viszonylag egyszerű. A belélegzett gőz hőmérséklete által fertőtlenít, és serkenti a vérkeringést a kezelni kívánt területen, így biztosítva az aktívabb regenerálódási folyamatot. Másfelől, a forró pára közvetítőként szállítja magával az illóolajok, sók és gyógyfüvek jótékony hatású vegyületeit légutunk és tüdőnk minden területét bejárva. Hatása azért igen kedvező, mert közvetlenül az érintett területekre juttatja el a kívánt hatóanyagokat.

Mire jó?

Az inhalálás gyulladáscsökkentő hatású, fokozza a vérkeringést, növeli a nyálkahártyák védekező erejét. Tökéletes slejmoldásra a torokban, az orrban és a garatban fellépő panaszok esetén, illetve segít az asztmás rohamok csökkentésben.

Gőzölés és inhalálás alkalmazása ajánlatos fül-orr-gégészeti műtétek után, a felső- és központi légutak akut és krónikus gyulladása esetén. Használjuk megfázásos betegségek megelőzésére, szénanátha ellen, és az orrmelléküreg gyulladásának esetén! Mindemellett megfelelő aromákkal és gyógysókkal, az idegrendszer karbantartásától, a vírusölő hatásig, bármilyen eredményt elérhetünk vele!

Forrás:


Egy válasz