Bach Virágterápia – A virágeszenciák alkalmazása!

Mezei katáng (flowers therapy), vagy más néven katángkóró. Ezt az utak szélén, árokparton nyíló növényt a népi gyógyászat tea formájában máj és epebántalmak kezelésére ajánlja.

Egy, a már Nyugat-Európában elterjedt terápiás módszer, a Bach virágterápia szerint a katángkóró azok számára jelent gyógyulást, akikben túl sok a birtoklási vágy, az önzés vagy, akik túlzásba viszik az aggódást szeretteik iránt.

A terápiának a felfedezője, egy angol orvos volt, Eduard Bach. Az ő gyógyító munkája során állapította meg azt, hogy a betegségeknek több mint 90%-át lelki problémák okozzák.

A virágterápia alap gondolata szerint tehát, a betegségek testi tüneteit valójában lelki problémák váltják ki. Ha ezek megszűnnek, a betegség is semmivé válik.

bach terápia

A szervezetem állandóan a környezet információját veszi és az információnak megfelelően válasz reakciókat készít, és, hogyha bennem folyamatosan negatív érzelmek dolgoznak, akkor azok a negatív érzelmek az idegrendszerben olyan elváltozásokat hoznak, ami megváltoztatja az én szervezetemben az életfolyamatokat. Tehát egy zavar áll be tulajdonképpen.

Eduard Bach a betegségeket előidéző, zavaró negatív érzéseket két nagy csoportra osztotta. Ilyenek például a félelem, a bizonytalanság, a kétségbeesés és a mások miatti túlzott aggódás. Ha például állandóan attól félünk, hogy hozzátartozóinkat valami baj éri, annak az alábbi következményei lehetnek.

Az idegrendszer, a központi idegrendszer olyan anyagokat fog termelni, olyan hormonokat termel, ami hat a perifériás, belső elválasztású mirigyemre. Hogyha konkrétan a pajzsmirigyre, vagy a mellékvesére hat, akkor termelik azokat a lidokorkoidokat, kortizol hormonokat, ami például előidézi, hogy a vérben megnő a vércukorszint vagy a zsírsavszint.Ha pedig a zsírsavszint, illetve a vércukorszint tartósan megemelkedik, az a későbbiekben lerakódva az ér falára érszűkületet idézhet elő, ami akár szívinfarktushoz is vezethet. A betegségek gyógyítását Dr. Bach abban látta, hogy ezeket a negatív érzéseket, rezgéseket próbálta kiküszöbölni. Vadvirágokat, fákat kezdett el figyelni. Rájött arra, hogy a növények egyes embertípusokhoz nagyon hasonlóan rezgéssel rendelkeznek. Megfigyelte, ha a típusához megfelelő növényi eszenciákkal kezeli a betegeket, azok jobban lesznek.

Az, hogy kinek milyen negatív érzései vannak, illetve ezeket milyen eszenciákkal kell kezelni, többféle, ódon is meg lehet állapítani. Egyrészt a páciens számol be tüneteiről, másrészt az úgynevezett mikro területi rendszerek, például a tenyér vagy az írisz vizsgálatával állapítható meg az elváltozások. Bach a 38 féle emberi karakterhez, 38 növényt rendelt. Így például a szomorú, vagy fehérfűz, önmagukat sajnáló, mindig megbántott emberek számára nyújthat segítséget. A vadrózsa a lemondás, a fásultság ellen jó.

A tölgy pedig azoknak ajánlott, akik már nem éreznek magukban elég erőt ahhoz, hogy szembeszálljanak a balszerencsével. A virágeszenciákat mi magunk is elkészíthetjük. Az eljárás során a kora reggeli órákban begyűjtött egészséges virágokat friss forrásvízzel megtöltött üvegtálkákba kell szórni, és kb. 3 órára, míg a szirmok halványulni, fonnyadni nem kezdenek, a tűző napra kell tenni. A leszűrt eszenciát 1:1 arányban, brandyvel tartósítva színes üvegbe töltjük. Az eszencia a használat során még további hígításra szorul. Naponta 4 csepp, vízbe keverve gyógyír lehet. Csak hinni kell benne.

Forrás: https://napidoktor.hu/


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.