Az orvosok segítőkészségét értékelik leginkább a daganatos betegek

Az onkológiai betegek gyógyulási folyamatában a legnagyobb szerepet a kezelőorvos, a család és a barátok támogatása jelenti – derült ki a Magyar Rákellenes Liga és egy cég közös felméréséből.

A gyógyulási folyamat támogatói elődlegesen a szakorvosok
A daganatos betegségben érintettek 83 százaléka szerint a szakorvos, a család és a barátok járulnak hozzá leginkább kezelésük eredményességéhez, és a nővérek, asszisztensek szerepét is fontosnak tartják a gyógyulási folyamatban. Fontos még kiemelni a háziorvost is, akit minden második válaszadó meghatározó szereppel írt le, de a betegszervezetek, betegtársak befolyása sem elhanyagolandó.

Az orvos-beteg kapcsolat vonatkozásában a válaszadók fele kölcsönös, inkább partneri viszonyról számolt be onkológusával, amelyben a döntéseket a kezelőorvossal együtt hozzák meg. A kitöltő daganatos betegségben érintettek 35 százaléka alá-fölérendeltségi viszonyt érzékel a szakemberrel, amelyben a terápiás döntések is az ő tollából születnek.

orvos8

Honnan szerezik információikat a betegek?
A kezelőorvos a legnépszerűbb információforrás akár a betegség megértéséről, akár annak kezelési módjairól és az alkalmazható termékekről legyen szó. Közel hasonló említéssel találjuk a szakorvosok mögött a rokonokat, ismerősöket, a nővért és az egészségügyi témájú internetes oldalakat is.

Az igényelt információk – jellegüket, témájukat tekintve – nagyon széles érdeklődést mutatnak a páciensek részéről. Az orvostól elsődlegesen a betegség lefolyásával, a tünetek kezelésével, a lehetséges mellékhatásokkal, a nem megfelelően alkalmazott terápiák következményeivel kapcsolatban várnak tájékoztatást. A nővérek szerepe a lelki és mentális problémák kezelésében illetve az életmódvezetésben kiemelt.

A kutatásról
A kutatás online és papír alapú önkitöltős kérdőíves módszerrel 2014 márciusában zajlott a Magyar Rákellenes Liga és egy cég közös közreműködésével a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából, összesen 401 daganatos betegségben érintett részvételével. A válaszadók 27 százaléka férfi, 73 százaléka nő, életkor alapján döntően a közép- és időskorúak képviseltetik magukat, a minta összetétele régió, településtípus alapján vegyes. A válaszadók 24 százaléka esetében az első diagnózist 2 két éven belül állította fel a kezelőorvosa, 29 százaléknál 2-5 éven belüli, 47 százalék esetében pedig öt évnél régebbi ez az időpont. A kitöltők 36 százaléka állt kezelés alatt a kérdőív kitöltésekor is, a leggyakoribb daganattípusok között a mellrákot (40%), a vastag/végbél (11%) valamint a tüdőrákot (9%) találjuk.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.