A „világvége” csak egy új kezdet?

Tényleg véget ér a világ 2012-ben, ahogy a maja naptár sugallja? A maja kalendárium nagy ciklusai ugyanis 2012 decemberében érnek véget, mely miatt számtalan elmélet került napvilágra arról, hogy a világvégére 2012. december 21-én, 11 óra 11-kor számíthatunk.

Vajon valóban eljön a világvége 2012. december 21-én?

Vajon valóban eljön a világvége 2012. december 21-én? Az egyik elmélet szerint a galaktikus együttállás okoz káoszt a Földön, a Nap és a Fekete Lyuk – Sagittarius A – közötti gravitációs hatásnak köszönhetően, mivel utóbbi a galaxisunk közepén helyezkedik el.

Egy másik elmélet szerint a déli és az északi mágneses pólusok megfordulnak. A tudósok úgy vélik, elérkezett a Föld mágneses megfordulásának ideje. Mire azonban a folyamat befejeződik, az több ezer évet igénybe vehet, és nem egy adott időpontban veszi kezdetét. Világvége sem lesz belőle.

Csak egy új kezdet vagy világvége 2012.?

A NASA tudósai hosszú időn át tanulmányozták és analizálták a 2012-es világvége lehetőségét, de arra jutottak, hogy 2012. december 21-e nem lesz más, mint egy normális decemberi napforduló. Semmiféle tudományos bizonyíték nem támasztja alá, hogy apokalipszisra számíthatunk ezen a napon.

bizonytalan

A tudósok szerint nem lesz semmilyen bolygóegyüttállás sem, amely 2012. december 21-én apokalipszishoz vezetne. Sőt, bolygóegyüttállások az elkövetkező évtizedekben sem várhatók. De még ha lesznek is, hatásuk a Földünkre nézve elhanyagolható.

A NASA szerint a „sarki pólusváltás” teória teljességgel lehetetlen. Bár a kontinensek az idők során lassan mozognak, a mágnesek megfordulása nagyon valószínűtlen az elkövetkező néhány ezer évben, és semmilyen módon sem okoz kárt a Földi életben.

A kutatók következtetése az, hogy a maja naptár vége nem a világvége elérkezését jelzi – csupán a maják időszámításának végét. Amikor a kerék alakú maja naptár végéhez érkezünk, csak ismét a kezdethez jutunk, ahogyan a modern Gergely-naptár is újra kezdődik minden január elsejével.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.