napidoktor.hu

BOK_doboz_arcakupunktúra

Tippek kalapácsujj ellen

Magassarkú. Ez a viselet olykor a kalapácsujjnak nevezett fájdalmas jelenség okozója lehet, amely során a lábujjak képtelenek kiengedni a hajlított helyzetükből.

A lábbetegségekkel foglalkozó Dr. Tzvi Bar-David szerint, aki a New York-i Presbiteriánus Kórház és a Columbia Egyetem munkatársa, a kalapácsujj elkerüléséhez nem kell örökre lemondanunk a magas sarkú cipő viseléséről, de azért ne hordjuk állandóan. „Azt javaslom, a hölgyek a partikon viseljenek inkább kényelmes cipőt, akár úgy is, hogy időközben veszik át.”

Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy legyen elég hely a cipőben az ujjaink számára, és lehetőleg kerüljük a keskeny, hegyes sarokkal ellátott lábbeliket.  „A kiválasztott darab legalább tíz-tizenöt percig legyen a boltban a lábon, még jobb azonban, ha hazaviheti kipróbálásra, és ha nem kényelmes, visszaadja.” - tette hozzá a szakértő.

cipő

A már kialakult kalapácsujjat magunk is kezelhetjük különböző kenőcsökkel vagy a terület kipárnázásával, érdemes azonban felkeresni vele az orvosunkat, előfordulhat ugyanis, hogy műtétre lesz szükség. Arthitis vagy cukorbetegség fennállása esetén különösen óvatosnak kell lenni, mivel ez utóbbi esetben könnyen kialakulhat valamilyen fajta gyulladás.

Ha operációra kerül sor, a lábadozási időszak igénybe fog néhány hetet venni. Bar-David szerint azonban a modern eljárások kevesebb gyulladást és hamarabbi gyógyulást eredményeznek.

Dátum: 2011.05.16. 18:00

Forrás: medipress.hu

 
Címkék: csont, cipő, műtét

 

nyerj_maiutazas