Tippek szobanövények locsolásához

Ahhoz, hogy szobanövényeink természetes pompájukban díszítsék otthonunkat, legalább olyan jól kell érezniük magukat a lakásunkban, mint nekünk. A növények igényeinek megfelelő locsolás, fél egészség.

A szobanövények esetében hatványozottan fontos a locsolás kérdése. A frissen vásárolt növény az első héten sokszor elhullajtja néhány levelét – ez általában nem a vízhiánynak, hanem az utazás okozta stressznek tudható be.

Figyeljünk oda, hogy a különböző szobanövényeknek eltérő lehet a vízigénye, így például a kaktuszokat tilos gyakran öntözni, míg a fikuszféléknek soha nem tesz jót a vízhiány.

orchidea_katt2

A kiszáradást viszonylag könnyű észrevenni, hiszen a föld ilyenkor összezsugorodik, így nem ritkán hézag keletkezik a talaj és a cserép fala között. Ebben az esetben a növényt egy vízzel teli tálcára téve állíthatjuk helyre a föld megfelelő nedvességtartalmát.

Nem ilyen egyértelmű a dolgunk a túlöntözés esetében, ami a legtöbb alkalommal későn kerül ki, általában csak akkor, amikor a növény töve már kirohadt. Ha a rendszeres locsolás dacára is kókadnak a levelek, az azt jelentheti, hogy a gyökérzet fuldoklik. Ilyenkor szintén a nem megfelelően adagolt vízmennyiségre kell gyanakodnunk.

Hogy helyesen járjunk el, érdemes rendszeresen ellenőrizni a föld nedvességtartalmát – ujjunkat a növény tövéhez nyomva könnyen megállapítható, szükség van-e locsolásra. Jó tudni, hogy a szobanövények hasonlóképpen érzik a külső időjárás változását, mint mi magunk. Nyáron növényeink vízigénye nagyobb, ez télen értelemszerűen csökken.

Tipikus hiba, hogy a locsolás nem követi a növény megváltozott igényeit. Gyakori kérdés, hogy az öntözés alulról vagy felülről történjen? A helyes válasz az, hogy gyakorlatilag mindegy. Kaspós növények esetében azért nem árt figyelni arra, hogy a felesleges víz nem tud eltávozni alul.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.